Kultúra, oktatásA Mezőgazdasági Kar is részt vesz az Educatio 2019 kiállításon

2019. január 11., péntek
 
A Mezőgazdasági Kar is részt vesz az Educatio 2019 kiállításon

Jelentős érdeklődés kíséri a január 10-én nyílt budapesti Educatio kiállításon a Szegedi Tudományegyetem mind a 12 karának, így a Mezőgazdasági Karnak a továbbtanulási lehetőségeit.

 

 

 


 

A pályaválasztás meghatározó az ember életében, ebben segít a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a háromnapos rendezvény megnyitóján.

Bódis József közölte, az Educatio kiállítás egy találkozórendszer, amely a jelen lévő cégek, oktatási intézmények és az érdeklődők között olyan kommunikációt tesz lehetővé, amely segít a fiataloknak eldönteni, milyen irányba szeretnék vinni a jövőjüket.

A szakkiállításra idén 50-55 ezer látogatóra számítanak. Az ingyenes rendezvényen az idén 18 ország több mint ötven intézménye, mintegy kétszáz kiállító vesz részt, húszezer négyzetméteren.

 

A Szegedi Tudományegyetem összes kara és Tanárképző Központja is képviselteti magát a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A Szegedi Tudományegyetem – mint a QS World University Rankings szerint Magyarország legjobb egyeteme – minden évben részt vesz az Educatio oktatási kiállításon. Az SZTE képviselői a Hungexpo Budapesti Vásárközpont "A" csarnokában, a CF03-as standnál várják, hogy első kézből adhassanak választ továbbtanulással kapcsolatos kérdésekre.

 

A hódmezővásárhelyi székhelyű Mezőgazdasági Kar vidékfejlesztési agrármérnöki BSc, mezőgazdasági mérnöki BSc, vadgazda mérnöki BSc alapképzés, duális képzés mellett, másoddiplomának a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés választható. Illetve ötféle szakirányú továbbképzés és kétféle felsőoktatás szakképzést ajánl.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy fiatalkorú vásárhelyi lányt futtattak

Egy fiatalkorú vásárhelyi lányt futtattak

Kábítószert adtak neki és annak hatása alatt a sértettet prostitúcióra bírták rá. Egy szegedi nőt és társait elfogták.
Összetett kártevők jönnek Androidra

Összetett kártevők jönnek Androidra

Jelentősen fejlődött a világ legnépszerűbb mobil operációs rendszerének biztonsága. A G DATA szerint ezért ebben az évben összetett, jobban álcázott androidos kártevők megjelenése várható.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.