KözéletA mesterek és tanítványaik

2011. december 10., szombat
 

Ismét különleges edzés színhelye volt a hódmezővásárhelyi Mozgás Központ. A Magyar Ju - Jitsu Szövetség elnöke, shihan Berkes László tartott ma tréninget kezdőknek és haladóknak. Az új technikák elsajátítása mellett a sport kialakulásának és történelmének részleteiről is mesélt a mester.

 

Nézze meg videó tudósításunkat ITT!



Már a bejárati ajtó előtt is lehetett hallani, mekkora munka folyt december 10-én délelőtt a Mozgás Központban. A puffanások hangja kiszűrődött a teremből, ahogyan a ju jitsu kedvelői a dobási technikákat gyakorolták. A szokásostól eltérően, ma egy különleges mester, shihan Berkes László Magyar Ju - Jitsu Szövetség elnöke vezette az edzést.  Fiatalok és idősebbek, nők és férfiak, fehér és fekete övesek egyaránt itták a mester szavait. A feladatok bemutatása alatt nagyfokú figyelem tükröződött, míg a technikák gyakorlása alatt izzadságcseppek jelentek meg az arcokon.

 

Berkes első ízben tartott edzést a vásárhelyi központban. Vizsgáztatás kapcsán megfordult már az Éva utcában és mint elmondta, meg van elégedve a helyi mesterek munkájával. „Szeretek idejárni vizsgáztatni, hiszen remek teljesítményt nyújtanak a tanulók. Ez Galisz Péter és Füzesi Sándor trénerek érdeme. A ju jitsu egy olyan sport, ami az élet minden területén megállja a helyét és elsajátítható a saját védekező technikája, legyen szó akár egy háziasszonyról.”

 

A több részből álló edzést bemelegítéssel kezdte a csapat, majd az egyes ju jitsu taktikák elsajátítása és gyakorlása következett. Berkes, minden egyes mozzanatot bemutatott, majd árgus szemekkel figyelte tanítványait, hogyan ismétlik utána, és korrigált ha kellett. Az eséstípusoktól kezdve a rúgás, ütés és fojtás hárításán át a földharcig minden előkerült. A tréner, a sport történetéről is sokat mesélt, míg a tanulók egymással küzdöttek.

 

A két helyi mester, Galisz Péter és Füzesi Sándor is beállt a tanulók közé, saját technikájukat fejleszteni, mások fejlődését segíteni. Füzesi nagy örömmel számolt be Berkes László meghívásáról illetve a rendhagyó edzésről. „Nagy örömmel fogadtuk, hogy a szövetségünk elnöke elvállalta a mai edzés levezetését. Jelenleg kezdők és haladók együtt tréningeznek, így egy köztes, két órás időtartamot határoztunk meg. A különböző elemeket, a támadások kivédését, akár rúgásból, fojtásból, szorításból, vagy épp a földharcot, vagy a karddal, fegyverrel támadást, mind - mind megtanítja ez a sport. Ma lehetőség nyílt, hogy ezeket a technikákat a szövetségünk elnökével együtt gyakorolhatjuk.

 

Valóban tartalmas volt az edzés, még kívülálló szemmel nézve is. Annak ellenére, hogy a laikusok talán nem minden mozdulatot tudtak követni, a kitartó résztvevők arcán végigfolyó verejték tett tanúbizonyságot a fárasztó munkáról. 

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.