Kultúra, oktatásA matematika tanítás doyenje Vásárhelyen

2011. április 14., csütörtök
 
A matematika tanítás doyenje Vásárhelyen

Tatár István: a gyerekek az önkifejezés örömén és sikerélményeken keresztül szerethetik meg a számok világát, érthetik meg a törvényszerűségeket.

 

 

 

Április 13-án tizedik alkalommal rendezték a hódmezővásárhelyi  Varga Tamás Általános Iskolában a hagyományos Nagy Platán városi matematikaversenyt. A felső tagozatosoknak meghirdetett versenyre a város összes általános iskolájából és Mártélyról érkeztek diákok. Törökné Szabó Éva igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint az 5.-8. évfolyam mindegyikében, 12-15 versenyző indult. A zsűri elnöke, aki egyúttal a feladatokat összeállította, a matematika tanítás nagy doyenje, aki még ma is –nyolcvanhat évesen – szívesen vesz részt versenyeken. Mint ismeretes ő alapította a megyében a Kis Matematikusok Baráti Körét. A makói tanárt egy 2008-ban megjelent szakmai kiadvány a matematikatanítás tíz legnagyobb hazai egyénisége közé sorolta. Mint ahogy mondta: a gyerekek az önkifejezés örömén és sikerélményeken keresztül szerethetik meg a számok világát, érthetik meg a törvényszerűségeket. Évek óta ő készíti el a Nagy Platán városi matematika verseny feldatait.

 

 

Eredmények:  

 


5. osztály


1. Bense Hajnalka, Liszt, Rárósi Mihályné
2. Fazekas Márk, Kertvárosi, Papp László
3. Szabó Kristóf, Liszt, Rárósi Mihályné
3. Várkonyi Kamilla, Bethlen, Nyáry József
4. Rácz Kristóf, Varga, Szűcs Mária Zsuzsanna
4. Palócz Péter, Mártély, Pappné Nagyiván Ibolya

6. osztály


1. Gémes Antal, Bethlen, Nyáry József
2. Dehnhardt Tom Patrick, Bethlen, Nyáry József
3. Tóth Emese, Klauzál, Juhász Nagy Istvánné
4. Kovács Kristóf, Liszt, Rárósi Mihályné
5. Kovács Eszter, Liszt, Rárósi Mihályné
6. Nagy Márk, Németh, Jakó Edit

7. osztály


1. Bodor Máté, Bethlen, Csorba Emese
2. Ádok Lilla, Liszt, Fazekas Ilona
3. Rakonczai Kitti, Németh, Jakó Edit
4. Szabó Adrienne, Németh, Jakó Edit
4. Kis Zoltán Attila, Varga, Szűcs Mária Zsuzsanna
5. Dzadik Demeter, Németh, Jakó Edit

8. osztály


1. Szögi László, Németh, Mészáros Ágnes
2. Nacsa András, Bethlen, Udvari Zsolt
3. Garai Gergely, Kertvárosi, Balogh Edina
4. Láda Bence, Liszt, Fazekas Ilona
5. Soós Viktória, Varga, Szűcs Mária Zsuzsanna
6. Budai Gabriella, Németh, Pap-Takácsné Hefler Gabriella

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.