Kultúra, oktatásA magyar lélek tükre

2011. május 4., szerda
 

A gyerekek több esetben saját képességeik határait feszegették a „Péczely Attila” Városi Népdaléneklési Versenyen. Az általános-, és középiskolások számára, öt korcsoportban meghirdetett versenyt május 4-én szerdán tartották a Zeneiskolában.  

 

 

 

 

A versenyre száznál több résztvevő jelentkezett a város általános iskoláiból. Idén a Bethlenből és a Németh Lászlóból is jöttek középiskolások. Soós-Kirnyák Melinda, a rendező Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese szerint a magyar népdalok ápolása, zenei anyanyelvünk megbecsülése érdekében kell megrendezni minden évben a versenyt. Felgyorsult világunkban meg kell őriznünk népdalemlékeinket.

A magyar népdal repertoár pedig igen széles, amit az is bizonyított, hogy a verseny résztvevői által előadott dalok között nem igen akadt két egyforma. Öt korcsoportban 60 egyéni és 56  csoportos induló volt. Az általános iskola alsósai az iskola földszinti tantermében, a felsősök és a középiskolások a koncertteremben álltak a zsűri elé. A nagyrészt lányokból álló énekeseknél érezhetően a hangzóformálásra tették a fő hangsúlyt a felkészítő tanárok. Az előadott 3 népdal kiválasztását a hangterjedelem határozta meg. Előadás közben néha egy-egy apró megbicsaklás inkább az izgalomtól, semmint a hangterjedelem hiánya miatt volt. Az viszont érezhető volt, hogy sok versenyző- főként a fiatalabbak- hamar túl akartak esni a megmérettetésen, mert a dalok között néha még egy levegővételnyi szünetet is alig tartottak. A gyerekek több esetben saját képességeik határait feszegették egy-egy nehezebb dal előadásával. Biztos, hogy a zsűrinek nehéz volt dönteni amikor az érthető és kifejező szövegmondás képességét pontozták, mert az énekesek kivétel nélkül szépen formált szavakkal énekeltek.

Soós-Kirnyák Melinda igazgatóhelyettes szavait összegezve, bár ennek a városi versenynek nincs tétje, a tanulók saját iskolájuk, szüleik előtt bizonyítanak, nagyszerű sikerélményt jelent számukra, valamint minden évben a hagyományok ápolásának lehetősége.

 

Népdaléneklési verseny eredményei:


I. korcsoport

I. helyezés Forrai Fruzsina Szőnyi Benjamin Reform. Ált. Isk.

Tanár: Lantosné Schmidt Klára

 

II. helyezés Gál István Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Tanár: Kruzsliczné Dudás Ilona

 

Csoportos:

 

I. helyezés Illés Anna, Juhász Boróka, Tatár-Kis Boglárka (Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk.) Tanár: Szabóné Pintér Erika

 

II. helyezés Szántó Alex, Barta Tamás (Liszt F. Ének-zenei Ált. Isk.)

Tanár: Szabóné Pintér Erika

 

II. korcsoport

 

I. helyezés Forrai Fanni Szőnyi Benjamin Ref. Ált. Isk.

tanár: Lantosné Schmidt Klára

 

II. helyezés Bósz Márton Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

tanár: Kruzsliczné Dudás Ilona

 

III. helyezés Németh Anna Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.

tanár: Krajcsovics Lilla

 

III. helyezés Ádok Tamás Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.

tanár: Krajcsovics Lilla

 

Csoportos

 

I. helyezés Kovács petra, Kovács Lilla, Hevesi Adél, Szántó Briana,

Földházi lilien Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.

tanár: Krajcsovics Lilla

 

II. helyezés 6 koma énekegyüttes Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.

tanár: Krajcsovics Lilla

 

III. helyezés Baráth melinda, Szántó Tilda

Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Isk.

tanár: Bányai Lászlóné

 

III. korcsoport

 

I. helyezés Ancsányi Ivett Liszt F. Ének-z. Ált. Isk.

Tanár: Krajcsovics Lilla

 

II. helyezés Goják Anna Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Tanár: Csókay Miklósné

 

III. helyezés Bense Hajnalka Liszt F. Ének-z. Ált.

Tanár. Bányai Lászlóné

 

Csoportos

 

I. helyezés Kaláris énekegyüttes Liszt F. Ének-z. Ált.Isk.

Tanár: Krajcsovics Lilla

 

III. helyezés Sajtos Lili, Dobsa Pamela, Éder Vivien

Németh L. Gimn. és Ált. Isk.

Tanár: Csókay Miklósné

 

 

IV. korcsoport

 

I. helyezés Nagy Gréta Liszt F. Ének-z. Ált..

Tanár: Bányai Lászlóné

 

II. helyezés Hevesi Flóra Liszt F. Ének-z. Ált...

Tanár: Krajcsovics Lilla

 

III. helyezés Pető Szilva Péczely A. A.M.I.

Tanár: Kónya Krisztina

 

III. helyezés Szabó Veronika Liszt F. Ének-z. Ált. Isk.

Tanár: Bányai Lászlóné

 

Csoportos

 

I. helyezés Ádok Lilla, Rostás Vanda

Liszt F. Ének-z. Ált. Isk.

Tanár: Krajcsovics Lilla

 

V. korcsoport

 

I. helyezés Paku Dorottya Péczely A. A.M.I.

Tanár: Kónya Krisztina

 

II. helyezés Süli Petra Bethlen Gábor Ref. Gimn.

Tanár: Csorba Emese

 

Csoportos

I. helyezés Kovács Kamilla, Süli Petra

Bethlen G. Ref. Gimn.

Tanár: Csorba Emese

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.