Kultúra, oktatásA Liszt Ferenc iskola projektzárója

2012. november 30., péntek
 

Pályázati forrásból referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése részeként a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola és Óvoda is kialakította a maga gyakorlatait.

 

Fotók: VH

 

 

Forrainé Kószó Györgyi, az iskola igazgatója tájékoztatása szerint, az intézményi pályázat, a  „Tanulj tőlünk- tanulunk tőled” fő célja, hogy az intézményi fejlesztési terv alapján felkészüljenek a nevelési-oktatási gyakorlatuk továbbadására, elterjesztésére, megismertetésére, illetve hozzájáruljanak más közoktatási intézmények szakmai fejlesztő tevékenységéhez. A projekt során lehetővé vált a referenciaintézményi működéshez szükséges szervezeti, oktatásszervezési és szolgáltatásszervezési keretek kialakítása.

A pályázatban megvalósuló feladatok, a „Jó gyakorlatok” átadásához pedagógusokat kellett felkészíteni, kialakították a felsőoktatási gyakorlóhely lehetőségét, a hálózati partnerkapcsolatok továbbfejlesztették, valamint az intézményi PR-t kialakították. A pályázati forrásból eszközbeszerzésre is sor került,- tájékoztatott az igazgatónő.

 

Az iskola előminősített kiváló minősítéssel vett részt ebben a referenciaintézményi pályázatban. Kidolgoztak hat, úgynevezett jó gyakorlatot. Ennek a bemutatóját, illetve projektzáróját tartották pedagógusok, oktatási szakemberek részére november 29-én délután.

 

A jó gyakorlatok egyike az iskola profiljához szorosan kapcsolódik. Az É-”NEK-TÁR” a  kodályi elvek alapján fejleszthető készség és képesség gyakorlata. A továbbiak: Fejlesztőjátékok tárháza, MESE TÁR”S”HÁZ , avagy az óvoda-iskola kapcsolatának módszertani erősítése, Kompetenciamérések intézményi elemzése, Cserediák-diákcsere programok szervezése és lebonyolítása, valamint „SZÓ-TÁR” idegen nyelvi nap szervezése.

 

A közel 4 millió forintos projekt megvalósítására 8 hónap állt rendelkezésre és november 30-ig tartott.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.