KözéletA lelkiismeretes felkészülés kimagasló eredménye

2011. április 23., szombat
 

Nagyszerű húsvéti ajándékkal lepte meg Hódmezővásárhelyt a Máté Taekwondo csapata. Az április 23-án Budapesten megrendezett X. Országos Formagyakorlat Bajnokságban a csapat 21 versenyzővel 6 korosztályban indult. a versenynap végén 24 éremmel és a X. Országos Formagyakorlat Bajnokság 2011 I. helyezett csapatkupájával tértek haza.

 

 

 

Magyar Taekwondo Szövetség, Budapesten a British International School tornacsarnokában rendezte meg a X. Országos Formagyakorlat Bajnokságot. Idén rekord számú versenyző nevezett az április 23-i versenyre. A hódmezővásárhelyi csapat 21 versenyzővel 6 korosztályban indult. Máté Gergő és Máté Zsolt tájékoztatása szerint a versenyt megelőző intenzív felkészülés meghozta gyümölcsét, hiszen versenyzőik révén Vásárhelyre került 10 országos bajnoki cím, továbbá 13 ezüst és 1 bronzérem is. Az országos bajnokságon versenyzőik által nyújtott remek egyéni, páros és csapatteljesítményeket az koronázta meg, hogy a legeredményesebb klubnak járó serleget is a Máté Taekwondo csapata érdemelte ki. Örvendetes, hogy nem csak a felnőtt, de a gyermek, kadet és ifjúsági  kategóriákban is kitűnő teljesítményeknek örülhettek. Elsősorban gyermekkorú versenyzőik közül formagyakorlatban többen most mutatkozhattak be országos versenyen először, sikerrel.

 

A versenyen a következő eredmények születtek:

 

 

Egyéni:
Gyerek (6-9 év) B kategória (fiú)
Gulyás Róbert II. helyezés


Gyerek (10-11 év) B kategória (fiú)
Gálfi Botond II. helyezés

 

Gyerek (10-11 év) B kategória (lány)
Máté Mirabella I. helyezés

László Alexa II. helyezés


Kadett (12-13 év) B kategória (fiú)

Dezső Ábel II. helyezés

Kadett (12-13 év) B kategória (lány)

Böngyik Dóra I. helyezés

Faragó Vivien II. helyezés


Junior (14-18 év) A kategória (fiú)
Szabó András I. helyezés

Kenéz Marcell III. helyezés

 

Junior (14-18 év) B kategória (fiú)
Varga-Tóth Ádám II. helyezés


Felnőtt (19-30 év) A kategória (férfi)
Máté Gergő II. helyezés

 

Páros:

Kadett (12-13 év) B kategória

Faragó Vivien II. helyezés

Böngyik Dóra II. helyezés

 

Felnőtt (14 év és fölötte) A kategória
Máté Gergő II. helyezés

Szabó András II. helyezés


Csapat:
Gyerek (7-14 év) B kategória

Gálfi Botond    I. helyezés

Faragó Vivien I. helyezés

Böngyik Dóra I. helyezés

Dezső Ábel II. helyezés

Csuka Gábor II. helyezés

Hegedűs Balázs II. helyezés


Felnőtt (14 év és fölötte) A kategória

Máté Gergő I. helyezés

Szabó András I. helyezés

Kenéz Marcell I. helyezés

 

Felkészítő edzők: Máté Gergő, Máté Zsolt 

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.