Kultúra, oktatásA lelki gazdagodás hatalmas forrása

2014. december 19., péntek
 

Változatos műsort állítottak össze idén is a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola diákjainak és a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek, a Szent István templomban tartott Karácsonyi Hangversenyére.

 

 

Fotók: VH

 


Az idén 50. tanévét ünneplő iskola sokéves hagyománya a gazdag zenei program, amelybe szinte az egész iskola diákságát bevonják. Az iskola nem titkolt szándéka inspirációt, töltést adni a tanulóknak a zene szeretete iránt, amit talán a legtömörebben Kodály Zoltán fogalmazott meg: „A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy minél többek számára megnyíljanak.”

Ezek az év végi hangversenyek azt is szolgálják, hogy a szülők láthassák gyermekük zenei fejlődését, és nem utolsó sorban a hangverseny a ráhangolódást is segíti a közeledő Karácsonyi ünnepekre.

 

A december 19-én délelőtt, a műsorban a Picinyek Kórusa, a Kiskórus, a Kamarakórus, a Gyermekkar, a Fiúkar énekelt, a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, a Ciripelő Zenekar, a Vonószenekar muzsikált valamint a Kaláris Együttes játszott. Az ünnepi koncert vendégművésze  a Szegedi Nemzeti Színház tagja, Kovács Éva operaénekes volt, aki Wolf Péter- Fülöp Kálmán jól ismert Ave Maria című dalát énekelte a Kiskórus közreműködésével.

 

A kórusművekből és hangszeres darabokból összeállított több mint másfél órás műsorral közeledő a karácsony hangulatának megelőlegezése mellett, a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola 50. tanévének köszöntése is volt.  

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Egyháztörténész került az Emlékpont élére

Egyháztörténész került az Emlékpont élére

Dr. Miklós Péter vezetői megbízatása 2015 végéig szól. Árva László oktatási tanácsadóként segíti a közgyűjtemény tudományátadási feladatait.
Kórusmuzsika a Tornyaiban

Kórusmuzsika a Tornyaiban

Melegh Tamás: Koncertjeink jelentős részét templomokban, szakrális környezetben tartjuk, de a kórusmuzsika kedvelőinek ez a helyszín most egy különleges alkalom lesz.
Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Újabb nemzetközi sztárokat és hazai kedvenceket jelentettek be a SZIN szervezői. Négy napon át, több mint tíz helyszín, több mint kétszáz program.
Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 68. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülését tartja július 4-én. A 35 végzett hallgatóból négyen külföldiek
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.