Kultúra, oktatásA kupa körbejár

2013. november 29., péntek
 
A kupa körbejár

A vetélkedő alapítása óta kétszer a Szent István Iskola, egyszer pedig a Liszt Ferenc Iskola nyerte az Eötvös Junior Kupát. Most ismét a lisztesek győztek.

 

 

 

 

Hódmezővásárhelyi és a környező települések általános iskolái kaptak meghívást november 28-án az Eötvös József Székhelyintézmény hagyományos Eötvös Junior Kupa vetélkedőjére. Nem titkolt szándék, hogy egy vidám délután keretében megismertessék iskolájukat is az 7-8. osztályos diákokkal.

Idén a vetélkedőre 6 vásárhelyi és a földeáki Návay Lajos Általános Iskola nevezett és 4-4 fős csapattal indultak. 2010-ben a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola, míg 2011-ben és 2012-ben a Szent István Általános Iskola csapata nyerte az Eötvös Junior Vándorkupát, amelyet egy évig őrizhettek.

Változatos elméleti és gyakorlati, elsősorban a játékosságra alapuló feladatok vártak a gyerekekre. A versenynek nagy volt a tétje, hiszen a nyertes csapat iskolája hírnevét öregbítve, egy évig birtokolhatja a kupát. A végeredmény a Liszt Ferenc Általános Iskola újabb sikerét hozta.

 

Eredmények:


   I. Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola

 II. Németh László Gimnázium, Általános Iskola

III. Klauzál Gábor Általános Iskola

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kupagyőztes a Hód Úszó SE

Kupagyőztes a Hód Úszó SE

A verseny történetének legnépesebb mezőnye gyűlt össze a november 23-24-én megrendezett Hód Kupa Nemzetközi Úszóversenyen. A Vásárhelyi Hírek a verseny értékelésére kérte az edzőket!
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.