KözéletA KRESZ nem a kiváltságosoké

2011. október 18., kedd
 

Sajnos azzal, hogy a KRESZ oktatás, a biztonságos közlekedés iskoláskori elsajátítása nincs a Nemzeti Alaptantervben, megnehezíti a rendőrség dolgát. Ezt erősítette meg Torzsa Endre százados is, ma délelőtt a Kaszap utcai körforgalomnál tartott sajtótájékoztatóján.

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta, ha hívják őket, szívesen kimennek az iskolákba közlekedésbiztonsági előadást tartani. Hasonló a helyzet az idős embereknél, mivel nagyon jó a kapcsolat az olvasókörökkel és a nyugdíjas klubokkal, rendszeresen tartanak tájékoztatókat, ahol foglalkoznak a város egyes részeinek közlekedési veszélyeivel. A százados azt is hozzá tette, tudja hogy nagyon szívesen látják őket és valószínű a tanácsaikat is megfogadják.

Kérdésünkre elmondta, a statisztikák azt mutatják, hogy az országos átlaghoz képest nem kirívó a balestek száma az idősek körében, 7-8 százalék.

 

A szabályok be nem tartása viszont már kortalan, ahogy mondani szokták, amit az is jelzett, hogy a Kaszap és Tóalj utcai körforgalom gyalogos átkelőhelyein a rendőrök jelenlétében is előfordult a zebrán kerékpározás. Mint képeinken is látható, volt köztük fiatal, idős egyaránt.

Az elmúlt néhány nap két súlyos kerékpáros balesete okán elrendelt egész napos fokozott ellenőrzés mérlege egyébként 15 helyszíni bírság és 12 figyelmeztetés volt. Mint megtudtuk az utóbbi két hónap során kétszáznál több intézkedésre került sor a városban. Arról is tudomásunk van, hogy a következő hetekben továbbra is számítani lehet a kerékpárosok fokozott ellenőrzésére. Amit az autós társadalom valószínű némi elégedettséggel vesz tudomásul, hiszen nagyon sok veszélyhelyzetet teremtenek az egyirányú utcában szembe közlekedő, az elsőbbségadást, a jobbkézszabályt nem ismerő, vagy mint például az egész várost mélyen megrázó vasárnapi halálos balesetnél is történt, a körültekintés nélkül kikanyarodó kerékpárosok.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.