KözéletA Köztársasági Elnök a Vajdaságban járt

2011. május 7., szombat
 
A Köztársasági Elnök a Vajdaságban járt

Schmitt Pál szerint azt az autonómiaformát, amelyet a Vajdaság kapott “be lehet lakni”, nagyszerű lehetőséget ad az önmegvalósításra, és hatékony érdekképviseletet jelent.

 

 

 

A magyar köztársasági elnök a vajdasági magyarok helyzetéről folytatott kötetlen beszélgetést a délvidéki magyarság politikai vezetőivel a Szabadka melletti Palicson. Az ottani Kisvendéglőben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) díszebédet adott tiszteletére, és eközben a délvidéki magyarság helyzetéről folytattak eszmecserét.

Schmitt Pál újságíróknak elmondta, hogy a VMSZ vezetőit tájékoztatta csütörtöki belgrádi megbeszéléseiről, s ők jó néven vették, hogy minden egyes alkalommal szóba hozta a Vajdaságban élő mintegy 300 ezer magyar sorsának kérdését. Schmitt ismételten hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy jelenleg “jól állnak a csillagok” Szerbia és Magyarország kapcsolatait illetően, a vezetők mindkét országban “azonos gondolkodásúak”, s eltökéltek abban, hogy egymást segítik. Az államfő szerint a szerbiai vezetők egyfajta támaszt látnak Magyarországban, s arra számítanak, hogy elsősorban Budapest fogja segíteni őket európai integrációs törekvéseikben. Schmitt Pál közölte, hogy “ezt jó szívvel meg is ígérte” belgrádi tárgyalópartnereinek.

A második világháborúban történt atrocitásokat vizsgáló szerb-magyar akadémiai bizottság munkájával kapcsolatosan az államfő közölte: teljes egészében és őszintén fel kell tárni a mindkét oldalt ért súlyos sérelmeket. “Ha megvan a tiszta kép, ha tudunk mindent arról, ami történt, akkor jöhet el egy olyan pillanat, amikor a két államelnök, a két miniszterelnök egymás kezét megfogva fejet hajt, bocsánatot kér, és pontot tesz erre a fájdalmas fejezetre. Csak így kezdhetünk új történelmi fejezetet a két ország kapcsolatában” – mondta a köztársasági elnök.

A Vajdaság tartományi autonómiájával kapcsolatosan az államfő az MTI kérdésére válaszolva kijelentette: Szerbiában már korábban is “megszokták” az autonómia e formáját. Schmitt Pál szerint azt az autonómiaformát, amelyet a Vajdaság kapott “be lehet lakni”, nagyszerű lehetőséget ad az önmegvalósításra, és hatékony érdekképviseletet jelent.

Az államfő Szabadkán felkereste a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot, megtekintette a tanintézetet, találkozott az iskola tanáraival. Pénteki vajdasági útjának utolsó programja a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon tett látogatás volt, ahol az államfő egyórás előadást tartott a Magyarok XXI. Fórumán, illetve meghallgatta a kari tanárok előadásait. Előtte Káich Katalin dékánasszony bemutatta tanintézetet a magyar államfőnek és kíséretének. Schmitt Pál megjegyezte, hogy Szabadkán mindenhol “valamiféle optimizmust, jó hangulatú bizakodást” érzett. Az Újvidéki Egyetem keretein belül működő magyar tanítóképzőt 2006. október 16-án nyitották meg. A karon 30-35 hallgató diplomázik évente.

A tanítóképzőn tett látogatásával Schmitt Pál befejezte kétnapos szerbiai, illetve vajdasági látogatását.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.