KözéletA közfoglalkoztatásban résztvevőkre is gondoltak

2011. december 13., kedd
 
A közfoglalkoztatásban résztvevőkre is gondoltak

December 14-én 13 órakor a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében ajándékcsomagot kapnak a közfoglalkoztatás keretében dolgozók Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

Valamennyi közfoglalkoztatás keretében dolgozó polgárának karácsonyi ajándékkal kedveskedik Hódmezővásárhely önkormányzata. 833 dolgozó kap több mint 3000 forint értékű, elsősorban tartós élelmiszereket: lisztet, cukrot, rizst, étolajat, száraztésztát, kávét, teát, fűszerpaprikát, valamint csokoládét és szaloncukrot tartalmazó csomagokat

Valamennyi közfoglalkoztatás keretében dolgozó polgárának karácsonyi ajándékkal köszöni meg Hódmezővásárhely önkormányzata a közterületek gondozásában vagy az intézményeknél elvégzett munkát.

Továbbá, ajándékcsomagot kapnak a Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft megváltozott munkaképességű dolgozói is.

Mint arról írtunk, az elmúlt hétvégén közel 1550 rászoruló gyermeket vártak programokkal, és ajándékokkal az immár ötödik éve megrendezésre kerülő Gyermekkarácsonyon, és az elkövetkező napokban közel 3400 hetvenöt éven felüli polgár kap 5000 forint értékű vásárlási utalványt.

 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.