Kultúra, oktatásA közelmúlt a feladatlapokon

2016. április 8., péntek
 

Az Emlékpont és a Klauzál Gábor Általános Iskola által szervezett Városi Történelemversenyen 111 felső tagozatos diák mérte össze tudását április7-én délelőtt a közgyűjteményben.

 

 

 

Fotók: Emlékpont

 

 


A hódmezővásárhelyi iskolások számára kiírt vetélkedőn a diákok - évfolyamonként összeállított - tesztlapot töltöttek ki a konferenciateremben, majd a tanulók az Emlékpont történészeinek tárlatvezetését kísérve válaszoltak az állandó kiállítás témájával kapcsolatban feltett kérdésekre.

 

A versenyt megnyitó, valamint a tanulókat és felkészítő pedagógusokat köszöntő beszédében Juhász Nagy Istvánné, a tanintézet igazgatója örömét fejezte ki, hogy a diákok ebben az évben is ilyen nagy számban vállalták a megmérettetést, hozzátéve: a múltat meg kell ismernünk ahhoz, hogy a jövőnket alakítani tudjuk és a jelen történéseiről megfelelően alkothassunk véleményt.

A teszt kitöltése során a tanulók számot adtak a magyar és a világtörténelem körében szerzett tudásukról, míg a kiállítóhely termeit végigjárva az 1945 és 1990 közötti magyar történelemről szerezhettek ismereteket, amelyeket az Emlékpont munkatársai által összeállított feladatlapon rögzítettek.

Az Emlékponttal kapcsolatos dolgozatokat az intézmény munkatársai értékelik, míg az általános történelmi tesztet az iskola pedagógusai javítják. A legjobban teljesítő diákokat április 14-én 14 órakor jutalmazzák a közgyűjtemény konferenciatermében, ahol minden évfolyamból hat-hat tanuló vehet majd át könyvjutalmat.

 
 
VH-Emlékpont
 

Olvassa el ezt is!

Bejutott az országos döntőbe a Kosársuli U20-as csapata

Bejutott az országos döntőbe a Kosársuli U20-as csapata

Utolsó mérkőzését is megnyerte Utasi Gábor és Takács Gergely csapata Budafokon, így megőrizte második helyét a tabellán.
Pihenőpark tervek

Pihenőpark tervek

A lakosság véleményét kérik a Kaszap utca – Hódtó utca sarkán lebontott Kossuth Szakközépiskola helyén kialakítandó park terveiről. Nézze meg a terveket!
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.