Kultúra, oktatásA Komócsinok Pol Pol megyében

2017. február 20., hétfő
 
A Komócsinok Pol Pol megyében

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tudományos szimpóziumra kerül sor a hódmezővásárhelyi Emlékpont, a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat együttműködésében február 24-én 10 órától Szegeden, a megyei kormányhivatalban.

 

 

 

 

 

Az eseményről hétfőn tartott sajtótájékoztatón Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője ismertette a szimpózium programját.

A kormányhivatal első emeletén alakították ki egy éve a Pártkontroll. Szocialista közigazgatás Csongrád megyében elnevezésű kiállítóhelyet – éppen abban a helyiségben, ahonnan a szocializmus éveiben irányították a megyét. A Dr. Miklós Péter szakmai koncepciója alapján kialakított tárlatot az idei emléknap kapcsán szervezett rendkívüli történelemórák során 24 iskolás csoport 541 diákja kereste fel.

 

A pénteken 10 órakor kezdődő eseményen Dr. Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) tagja a NEB működését és a kommunista hatalombirtokosokról folytatott kutatásainak eredményeit mutatja be, míg az állambiztonsági kutató, Bálint László a Komócsin-klánnak a szocializmus kori Magyarországon betöltött szerepéről tart előadást. Utóbbi előadás kapcsán Dr. Miklós Péter emlékeztetett: idősebb Komócsin Mihály munkásmozgalmi vezető mellett Komócsin Illés vezette a szegedi ÁVH-t, de maga Komócsin Mihály, Pol Pot megye „keresztapja" megyei párt VB első titkárként és egy rövidebb ideig megyei tanácselnökeként a szocializmus kori Csongrád megyét is fémjelezte, de szó esik a Kádár-ellenzék vezéreként és a brezsnyevi szovjet kommunista párt által Kádár utódaként számon tartott Komócsin Zoltánról is.

 

A pénteki szimpóziumon Dr. Miklós Péter Komócsin Mihály pályáját a róla készült káderjelentések alapján mutatja be, aki politikai előmenetele során szolgált a XII. kerületi pártbizottságnál, 1956-ban Heves megyében volt párttitkár, de dolgozott a Magyar Dolgozók Pártjának agitprop osztályán is. Komócsint nehéz természetű, összeférhetetlen embernek tartották, akit 1956-ban csak átmenetileg szántak Csongrád megye élére a Kádár-rendszer stabilizálásáig, azonban ahogyan a szovjet csapatok ideiglenes itt tartózkodása 1991-ig tartott, úgy a Komócsin-korszak is közel harminc évig.

 
 
VH-Emlékpont (Arany-Tóth Attila)
 

Olvassa el ezt is!

…jövünk rendszeresen a jövőben is

…jövünk rendszeresen a jövőben is

Dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke Vásárhelyen járt. "Nem véletlen, hogy a sportág igazi ikonjai visszatérő vendégek a helyi medencékben." Képekkel!
Ötéves a vásárhelyi Sürgősségi

Ötéves a vásárhelyi Sürgősségi

A régi mosodaépületének átalakításával, Európai uniós támogatással épült meg a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházban.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.