KözéletA kommunizmus áldozataira emlékeztek Hódmezővásárhelyen

2011. február 26., szombat
 
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Hódmezővásárhelyen

Emlékezni kell és megérteni a mártírhalált szenvedettek üzenetét - mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapján Dr. Kószó Péter alpolgármester, az Emlékpontban.

 

 

Kószó Péter hangsúlyozta: "a szembenézés napja arra kötelez mindannyiunkat, hogy soha ne feledjük, a hazugságra és a megfélemlítésére alapozott, az embereket szegénységbe taszító, néhány kiváltságosnak pedig korlátlan hatalmat biztosító ördögi rendszer létezett, miként voltak gépkezelők is, akik azt gyalázatos módon mozgásban tartották".

A megemlékezésen Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke, a magyar Gulágnak nevezett internáló tábor utolsó túlélőinek egyike elmondta, aki "aki Recskre került, azt először ájulásszerű fáradtság kerítette hatalmába, majd lassan tápászkodni kezdett benne az élet, s mindenbe belekapaszkodott, amibe csak tudott. Először is a reménybe, de voltak más fogódzók is". Esténként, mivel minden társadalmi osztály képviseltette magát, volt, aki fejből Shakespeare-t szavalt angolul, volt, aki irodalmi előadást tartott, volt, aki könyveket mesélt dialógusokkal együtt.

A sok szenvedés mellett azok élték túl a tábort, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben, a többiek állattá váltak, és általában meg is haltak, mert az emberi tartásukkal az életerejük is felőrlődött - emlékezett a 88 éves férfi. Aki szerint Recsk üzeneteként a túlélők feladata, hogy "a következő generációk figyelmét felhívják arra, hogy hova jut egy ország, ha különböző külföldi hatalmak hatására magyarul beszélő, de nem magyar szívű emberek kerülnek az ország élére".

Krasznay Béla, 1944-ben a Ludovikán végzett tüzér hadnagyként - jelenleg nyugalmazott ezredes - tíz hónapot volt a második világháború alatt hadműveleti területeken, majd másfél évig hadifogságban. Hazaérkezését követően a "katpol" elnevezésű titkos katonai államvédelmi szerv letartóztatta, majd 1948-ban a hírhedt ÁVH kezei közé került. A fiatal műszaki egyetemista csatlakozott egy antikommunista ellenállási csoport katonai szárnyához, amelynek következményeként végigjárta Dél-Buda, Kistarcsa internáló táborait. Végül 1950 nyarán sokadmagával Recskre, a félig kész táborba szállították. Társaival részt vett az erdőirtásban, a barakkok építésében és a kőbánya feltárásban.

Az egykori recski internált sorsa a korszakra jellemző módon alakult. Szabadulása után - egészen a rendszerváltásig - megfigyelték, követték minden lépését. Több mint másfél évtizeden keresztül kizárólag segédmunkásként dolgozhatott. 1984-ben egy tervező vállalattól ment nyugdíjba.

Az Emlékpont múzeumban tartott megemlékezés zárásaként a résztvevők mécsest gyújtottak az áldozatok emlékére.

Az ünnep kapcsán Blazovich Péter, az Emlékpont igazgatója pénteken bejelentette, hogy a Kádár-rendszer egy szegmensének kutatása hamarosan lezárul. Erről a területről még soha nem készült tudományos feltárás. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában zajlott munka során olyan lista készült a szolgálat működéséről, nevekkel és adatokkal, amely rávilágít az egykori erőszakszervezet működésére. A témáról március elsején tartanak részletes sajtótájékoztatót Budapesten.

 

 

Forrás: fidesz.hu

 

Olvassa el ezt is!

Rolleres balesete Vásárhelyen

Rolleres balesete Vásárhelyen

Nem szállt le az elektromos rolleréről, körültekintés nélkül haladt át és egy személyautó elütötte.
Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?

Készen állunk a mesterséges intelligenciával támogatott oktatásra?

A mesterséges intelligencia fejlődése óriási lendületet vett az elmúlt években, és napjainkra beszivárgott az élet minden területére, így az oktatásba is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Ajándékozás a Városházán

Ajándékozás a Városházán

A Szent Ferenc Program keretében december 18-án 56 családnak, összesen 121 főnek - köztük 17 gyermeknek – adtak karácsonyi ajándékcsomagokat.
 

És ezt már olvasta?

Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely
Jövőre 114 millóval többet fizet Vásárhely Szolidaritási hozzájárulást 2017 óta kötelesek fizetni a települések, az egy főre jutó iparűzési adó mértéke alapján.
 
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola
Nagy összegű támogatást kapott a Szőnyi Benjamin iskola A legújabb Magyar Közlöny szerint egy kormányhatározat az iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról döntött.
 
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 
A szalonczukkedli rágcsálás napjai
A szalonczukkedli rágcsálás napjai Ugye hogy olvasóink is addig nyomkodják őket, amíg nem találnak zselést? Íme a karácsonyfa elmaradhatatlan ékességének izgalmas története.
 
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része?
Tudta, hogy a Csendes éj a kulturális világörökség része? Az ünnepek alatt minden évben felcsendülnek a Csendes Éj és az Ave Maria dallamai. Keletkezésük története azonban kevesek számára ismert.
 
Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
 
Folytatás januárban a 10. helyről
Folytatás januárban a 10. helyről December 19-én este hazai pályán, vereséggel zárta a Budafok ellen a 2025-ös évet a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata.