SportA Koczka Kézisuli játékosai az Oviolimpián

2012. november 10., szombat
 

November 9-én, a Szent István Általános Iskola és Óvoda tornatermében, az Oviolimpián, az ebben a hónapban megalakulásának egyéves évfordulóját ünneplő -  az edzőjük szerint,  nagy bejelentésre készülő - Koczka Kézisulit, is képviselték a sportolói.

 

 

 


Hódmezővásárhely és környékének legnagyobb létszámú szivacskézilabda klubjának ifjú kézilabdásai, óvodájuk csapatát erősítve kiválóan szerepeltek, szívüket-lelküket beleadták a végső siker reményében. Koczka Gergő edző tájékoztatása szerint, a gyerekek eredményeihez az egyesületben folyó szakmai munka is nagy részben hozzájárult, külön öröm, hogy ezúttal sem maradt az elvégzett munka siker nélkül.

 

Mint mondta, „Több sportolónk csapata eséllyel pályázott az aranyéremre, ám míg Csáki Sámuel az U7-es fiúcsapat játékosának együttese az éremről éppen lecsúszott, addig Kovács Krisztina, a rendező óvoda színeiben ezüstérmet szerzett. Szép eredmény, de mégiscsak az ezüstérem másodlagos egy fényes siker, az első helyezés mellett. Kiszel Jennifer az U8-as és U7-es csapatunk tehetséges játékosa, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Brunszvik Teréz tagintézmény színeiben, a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Fantasztikusan küzdve, teljesen megérdemelten hódították el a legeredményesebb óvoda címet,” mondta Koczka Gergő.  

 

 „Az oviolimpián szereplők között több tehetséges gyereket szemeltem ki, és hívtam meg az egyesületbe. Eredményes klubot építünk, ehhez kellenek az ügyes, rátermett gyerekek, akik magas szintre juthatnak. Jó úton haladunk és előrébb tartunk, mint azt terveztem, de mindezért. meg is dolgozunk nap mint nap. Gratulálok a győztes csapatnak, örülök, hogy a sikerből én is kivehettem a részem.” – tette hozzá a szakedző.

 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.