KözéletA kishomoki csatornaügy tovább folyik

2011. november 17., csütörtök
 
A kishomoki csatornaügy tovább folyik

„A csatornázás véleményem szerint azért hiúsult meg, mert az önkormányzat javarészt a saját ingatlanjainak belterületbe vonását is a kishomokiakkal akarta megfizettetni,” írta közleményében Nagy-György Anna, reagálva a Benkő Zsolt által jegyzett és a vásárhelyiek postaládájába a napokban bedobott szórólapra.

 

 

 

 

 

Az ‘Egy füstbe ment terv margójára’ címet viselő A/5-ös lapon Benkő Zsolt megköszöni a 318 kishomoki telektulajdonos támogatását.

A folytatásban így ír: “Sajnos ismét egy illúzióval lettünk szegényebbek. Az új-kishomoki ingatlantulajdonosok álma hiúsult meg azzal, hogy végül nem lesz csatorna beruházás. Ezzel egy 4 éve folyó munka szakadt meg. Tegyük fel a kérdést: ki ezért a felelős? Milyen érdeke fűződhetett valakinek ahhoz, hogy ne valósuljon meg az emberek hétköznapjait megkönnyítő 3 milliárd forint értékű beruházás? A választ a 2011. november 3-i közgyűlésen megkaptuk. Nagy-György Anna felszólalása egyértelmű üzenet volt nemcsak az Új-kishomokiaknak, hanem az egész városnak.” olvasható a szórólapon. Nagy-György Anna közleményében erre is reagált: “Fontos tény, hogy a közgyűlés 2009. nyarán már beállította a költségvetésbe a belterületbe vonás költségeihez szükséges anyagi forrásokat 57 millió forint erejéig. A mai napig nem kaptam arra választ, hogy mi történt ezzel a pénzzel. A közgyűlésen képviselői eskümhöz híven a kishomokiak egy jelentős részének véleményét tolmácsoltam a belterületbe vonás költségeivel kapcsolatban, az ott élők kompromisszumos javaslatait is vázolva. Úgy gondolom, hogy ez elsősorban Benkő Zsolt feladata lett volna, aki ehelyett inkább vádaskodik.”  Benkő Zsolt a folytatásban írja: „Ekkora kárt képviselő még nem okozott az utóbbi időben a városnak, mert ezzel nemcsak az Európai Unió többmilliárdos támogatása veszett el, hanem az előkészítésre fordított közel 25 millió forint is.

Nagy-György Anna és elvtársai, házról-házra járva kampányoltak a kishomokiak érdeke ellen, visszaélve a választópolgárok bizalmával. A jobbikos képviselőnő a sajtóközleményében ezt cáfolja: “Egyetlen kishomokit sem biztattam arra, hogy ne írja alá a szerződést, hiszen a csatornázás szükségességét senki sem kérdőjelezte meg.”

Benkő Zsolt végezetül lemondásra szólítja fel a képviselőt: “Reméljük, hogy Nagy-György Anna amilyen vehemenciával kampányolt az együttműködés ellen, olyan lendülettel visszaadja a mandátumát.

Nagy-György Anna szintén közleménye zárásaként visszautasítja Benkő Zsolt felszólítását, mint írja: „Eszem ágában sincs lemondani a mandátumomról, nem követtem el hibát. Ehelyett magánvádas eljárást indítok, mivel az ellenem irányuló támadások - véleményem szerint- már a rágalmazás és becsületsértés kategóriájába tartoznak.”

 

 

Megírtuk, Hódmezővásárhely újabb jelentős fejlesztést tervezett: Új-Kishomok csatornázását, tekintettel arra, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő településrész. A csatornázás beruházási költségeinek megpályázásához az ingatlanok belterületbe vonása szükséges. A város ehhez kérte a kishomokiak anyagi hozzájárulását, amely ingatlanonként 73 ezer forint. Az eltelt időszakban a határidő lejártáig azonban a közel 790 ingatlantulajdonosból, mindössze 318-an küldték el a településrendezési szerződést. Ezzel az alig 40 százalékos részaránnyal viszont meghiúsult a csatornázás beruházási pályázati lehetőség, és ezt a november 3-i rendes közgyűlésen be is jelentették.
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.