BulvárA kisfiú nem csatázik tovább a halállal

2012. május 14., hétfő
 
A kisfiú nem csatázik tovább a halállal

A mama és Ryan is tudja, május első vasárnapján, az utolsó Anyák Napját töltötték együtt. 10. születésnapja május 24-én lesz. Talán még megünnepelhetik. A kisfiú is tudja, el fogja veszíteni ezt a csatát. És fel is adta!  

 

 

 

 

 

Novemberben a röntgenfelvételek azt mutatták, hogy a daganat a fejében minden kezelés ellenére a kétszeresére nőtt. A kisfiú ezután úgy döntött, nem akar több fájdalmas beavatkozást, és feladja a harcot. Az édesanyja megpróbálta jobb belátásra bírni, de Ryan eltökélt volt. Hisztérikusan sírt, miközben azt kiabálta: „Elegem van. Végeztem ezzel az egésszel!"

A Michigan állambeli Clarksonban élő fiucskának 2007-ben az agytumor egyik ritka formáját diagnosztizáltak, amelyen két sorozat sugárkezelés és négy különböző kemoterápia sem segített. Tavaly február és november között a kétszeresére nőtt és az orvosok már csak egy kevés időt jósolnak neki.

 

Édesanyja úgy döntött csodálatossá teszi számára a hátralévő időt. Azzal hogy történetét iskolatársai feltették a Twitterre, sztárok is bekapcsolódtak, amerikai futball hírességektől Britney Spearsig.

 

 

 

 

A kis Ryan a meghatottságtól sírva fakadt, amikor olvasta a sok szeretetteli hozzászólást,  mesélte az anya az Oakland Postnak. „Nem akar több pirulát, nem akar több fájdalmas kezelést, csak nyugodtan élni még egy kicsit. Ryan utolsó kívánsága pedig az, hogy hozzanak létre egy jótékonysági alapot a hasonló betegséggel küzdő gyerekek megsegítésére. ” mondta a mama. Hozzátette: „Most azonban előbb mindent elkövetek, hogy igazán boldogan teljenek a hátralévő napjai”

 
 
Forrás: Oakland Post nyomán
 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.