MozaikA kis csoda-bogár

2011. július 17., vasárnap
 

Szuromi Balázs: "Mindig próbálok rajta valami kicsit változtatni. Szerintem soha nem lesz ennek a hóbortnak vége. Mert hát ahogy készen vagyok az egyik dologgal, eszembe jut egy másik... és akkor belefogok abba."

 

 

 

 

 

Szuromi Balázs az egyik megszállott hódmezővásárhelyi tuningos, aki évek óta „dédelgeti” 1600-as bogarát, és sorra nyeri az ország bármely pontján rendezett tuning show-kat. A július 16-án Hódmezővásárhelyen rendezett II. South Custom Car Show –n azonban csak kiállította csodagépét, nem nevezett be a versenyre, mivel az egyik rendezője volt a nagysikerű eseménynek. Erre a hónapra már úgyis bezsebelt egy díjat: Székkutason egy héttel korábban a kipufogó hangnyomás harmadik helyezését. A Vásárhelyi Hírek a tuningolás rejtelmeiről kérdezte.

 

Vásárhelyi Hírek: Leegyszerűsítve háromféle tuning van. A motor, a belső tér, és persze a külső megjelenés. Miben más ennek a VW-nek a motorja?

Szuromi Balázs: Ebben egy 1600 cm3  -es szabvány eredeti VW motor van. Magán a motoron és a teljesítményén nincs semmi megváltoztatva. A sok króm kiegészítő, amit látunk, ez az úgynevezett optikai tunning. A tunningolás nálam inkább az utastérre és a hifire koncentrálódik.

 

VH: Feltétel az összhatás?

Sz.B.: Nagyon! Nálam ez azt jelenti, hogy azt a hangulatot, amit az autó orrán lehet látni, azt próbáltam a belső térben is érzékeltetni. Vagyis ugyanaz a fekete-kék kombináció van a belső térben, valamint ez a hatás látszik a hangszórókon is.

 

VH: Számít a típus?

Sz.B.: Szerintem annyira nem számít. Meglehet „bolondítani” bármilyen típusú autót.

 

VH: Az Egyesült Államokban egymással szinte vérre menő versengésben álló tuning műhelyek vannak. Magyarországon mi a tendencia?

Sz.B.: Egyre nő az érdeklődés a tuningolás iránt, de mivel hatalmas pénzekbe kerül, nálunk még a szűkös anyagiak gátat szabnak.

 

VH: Azt hallottuk ebbe az autóban már egy fél lakás ára van. Hobbi? Hóbort? Szerelem?

Sz.B.: Mindegyik! Igazából én nagyon beleszerettem ebbe a kisautóba. Mindig próbálok rajta valami kicsit változtatni. Szerintem soha nem lesz ennek a hóbortnak vége. Mert hát ahogy készen vagyok az egyik dologgal, eszembe jut egy másik... és akkor belefogok abba.       

 

Olvassa el ezt is!

Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.