KözéletA Kettétört életek tablója

2012. november 19., hétfő
 
A Kettétört életek tablója

November 18-án vasárnap délelőtt sokan vettek részt, a Bethlen Gábor Gimnázium egyik ’56-os osztálya eddig el nem készült érettségi tablójának avatásán.

 

 

 

 

 

 

Az ünnepség 11 órakor az Ótemplomban kezdődött istentisztelettel, amelyen egy ’56-os teológus diák, Bán Béla hirdette az igét. A ma már nyugalmazott lelkipásztor szemtanúja volt a budapesti eseményeknek. Egyik diáktársát tőle lépésekre érte a halálos golyó.

12 órától a gimnázium olvasótermében mutatták be az ’56-os osztály napokban elkészült tablóképét. A tizenkilenc diák közül többen – köztük Aranyossy Ildikó és Csoma Lajos – múltidéző és emlékező beszélgetésen idézték fel az egykori eseményeket. A Bethlen Gimnázium az ’56-os forradalom egyik dél-alföldi bölcsője volt – ez derült ki az 56 éve végzős osztályba járt diákok visszaemlékezéséből.

A tabló szövegét Földesi Ferenc, Dr. Csoma Lajos és Simon Ferenc szerkesztette. A felhasznált dokumentumokat Dr. Tóth Györgyné Aranyossy Ildikó adta át. A tablót Csorba Linda tanár tervezte, Antalóczy Tibor fényképezte és kivitelezte.

 

A Bethlen gimnázium olvasótermében rendezett történelmi megemlékezésen Kiss Pál polgármesternek posztumusz elismerést adott át a Magyarországi Zsidó Hitközségek helyi szervezete.

Kiss Pál, Hódmezővásárhely egykori zsidómentő polgármestere a Világ Magyar Igaza elismerésben részesült, amelyet a Raul Wallenberg születésnapján tartott augusztusi megemlékezésen vehetett át lánya, Albert Józsefné. Ez alkalommal a Holokauszt Emlékközpont és az Igaz Emberek Társasága „Helytállásért Oklevéllel” kívánta elismerni. A díjat a MAZSIHISZ helyi szervezete képviseletében Szigeti János adta át a család tagjainak.

Nézze meg a tablót nagyítva Itt!

 

Olvassa el ezt is!

Részvétnyilvánítások

Részvétnyilvánítások

Pártok, civilszervezetek, közéleti személyiségek részvétnyilvánításai, megemlékezései Almási István Hódmezővásárhely polgármesterének halálára.

(Folyamatosan frissül!)

Kutyás nyugdíjasok tovább élnek

Kutyás nyugdíjasok tovább élnek

A háziállatok csökkentik a magányt, ami egyébként nagyban hozzájárul a szívbetegségek kialakulásához és a demenciához.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát