KözéletA kerékpáros II. Rákóczi Ferenc Emlékmenet Vásárhelyen járt

2011. július 8., péntek
 

Július 7-én a déli órákban Szolnokról érkeztek Hódmezővásárhelyre a II. Rákóczi Ferenc Emlékmenet kerékpárosai. Az embert próbáló több mint 3000 kilométeres emlékmenet célja a Rákóczi Szabadságharc lezárásának 300. évfordulójának megünneplése, amely összekapcsolódik a fejedelemhez és a Szabadságharchoz kötődő helyszínek felkeresésével Rodostó és Budapest között.

 

 

A Hódmezővásárhelyre érkezett Hidvégi-Üstös Pál hosszútávsportoló, Takár Károly kárpátaljai ultrakerékpáros, Balázs Sándor a Városháza dísztermében koszorút helyeztek el a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló festmény alatt.

Mint azt Hidvégi-Üstös Pál elmondta, a kerékpáros emlékmenet célja elsősorban nem a sportteljesítmény, hanem az emlékhelyek felkeresése és megkoszorúzása, csatlakozás a helyi megemlékezésekhez. A budapesti végcélba július 13-án érkeznek, majd 10 nappal később érkeznek Tarpára, a Kuruc Napokra, amelynek a hagyományos beregi gasztronómiai és népzenei kínálaton túl a rendezvény egyediségét a kuruc kori időszakot idéző falusi utcai életkép és felvonulás adja. A korhű ruhába öltözött helybeliek és a sarcot szedő labancok koreografált utcai harca idézi fel a Rákóczi-szabadságharc korának hangulatát.

 
 
Forrás: Fotó: Oláh Zsuzsanna
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.