Kultúra, oktatásA Kankalin ötlete bevált!

2011. március 20., vasárnap
 

Az egykor diszkóként működő, mostanra pizzériává szelídült Hordó Pubban rendeztek március 19-én, szombaton nyilvános táncházat gyerekeknek és felnőtteknek.


 

 

A 2010-ben Bessenyei-díjat kapott, hivatalosan közel félszáz esztendővel ezelőtt alapított Kankalin Néptáncegyüttes, mint ahogy az elvárható egy folklór együttestől, a hagyományok őrzésére és a népzene, néptánc tovább öregbítésére törekszik. Azonban nem először lepik meg városukat, hogy mind ezt  újító ötletekkel teszik. Ezúttal ugyanis az egykor diszkóként működő, mostanra pizzériává szelídült Hordó Pubban rendeztek március 19-én, szombaton nyilvános táncházat gyerekeknek és felnőtteknek.

A rendezvény este 6-kor kezdődött gyermek táncházzal, ahol a gyerek és szüleik megismerkedhettek délalföldi, szatmári és dunántúli tánclépésekkel, népdalokkal Sári Balázs vezetésével. A felnőttek este 8-tól kezdték meg a tánctanulást a CSÍNOS Zenekar kíséretével. A zenekar tagjai Zalaegerszegről jöttek, majd az est folyamán szegedi és budapesti zenészek is csatlakoztak hozzájuk. A táncoskedvű felnőttek szatmári, mezőségi és kalotaszegi lépéseket sajátíthattak el,  valamint több népdalt is megtanultak. A jó hangulat már az első percekben megvolt és eltartott reggel 4-ig. A résztvevők és az érdeklődők arra kérték a rendezőket, hogy sűrűbben tartsanak táncházat, mert jó hangulatot teremt, összehozza az embereket valamint közelebb kerülhetnek a tánc és a zene segítségével a magyar kultúrához. Körülbelül 90-100 fő vett részt a táncházban.

 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.