KözéletA kabalamaci sem segített - másodikok lettek a 2000-es kézis lányok

2011. október 17., hétfő
 

Sok munka, jó rendezés és nem utolsó sorban izgalmas mérkőzések a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club első alkalommal megrendezett Török Ferenc Emléktornájának mérlege, mondta Áncsán István a klub elnöke, aki azt is hozzátette, az erős Fradi miatt nem jött be a papírforma, a 2000-es születésű HLKC-s lányok második helyezésével!

 

 

 

 

Az október 15-16-án Hódmezővásárhelyen rendezett  tornára nevezettek között 7 olyan csapat volt, akik a 2010/2011-es szezonban korosztályukban részt vettek az Erima Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság Országos Döntőjében. Két helyszínen szombaton és vasárnap zajlott a játék.  A Hódtói Sportcsarnokban a 9 résztvevő csapat 2 csoportba került besorolásra - az A csoportba 5, a B csoportba 4 csapat került. Csoporton belüli körbejátszás után kialakul a csoportok végeredménye.

A helyosztóra vasárnap került sor. A vásárhelyi U-11 –es lányok vasárnap délután játszották a döntőt és az FTC csapatától 13-8-ra kikaptak. Ezzel ezüstérmesek lettek. A harmadik helyen a Tamási KC végzett.

A Kaszap utcai Tornacsarnokban a 2002-es születésű lánycsapatok játszottak. A 7 résztvevő csapat körbejátszással döntötte el a végső sorrendet,  így a torna 2 napja alatt mindenki játszik mindenkivel. Szintén vasárnap játszották a helyosztó mérkőzéseket. Ennek eredményeként első lett a Balmazújváros, második a Szombathelyi Haladás VSE, harmadik az FTC, és a negyedik helyen végzett a vásárhelyiek gárdája.

Áncsán István elnök összegzésként még hozzátette, nemes küzdelemben maradtak alul a vásárhelyi kézilabdás lányok a Fradi ellen az első Török Ferenc Emléktornán.

 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.