SportA Junior Úszó EB harmadik napjának összefoglalója

2016. július 9., szombat
 
A Junior Úszó EB harmadik napjának összefoglalója

Milák Kristóf nagyszerű úszással aranyérmet szerzett 200 m pillangón a hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokságon, míg Barta Márton saját magát meglepve állhatott a dobogó második fokára 200 m vegyesen.

 

 

 


Nem hazabeszélt korábban az Érd edzője, Selmeci Attila, amikor ígéretesnek úszónak nevezte tanítványát, Milák Kristófot. A 2000-es születésű fiú – mint a sikert követően nyilatkozta, ő nem úgy gondolta – esélyesként került a fináléba 200 m pillangón, s végig az élmezőnyben haladt. Az utolsó fordulónál már vezetett, s bár pocsékul ért a falhoz (1:56,77), így is óriási egyéni csúccsal diadalmaskodott, és megszerezte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét. Tekauer Márk nyolcadikként zárt (1:59,75).

 

 „Nagyon simának éreztem a versenyt, az első száz méter mintha meg sem kottyant volna – örült egy sort a nem túl bőbeszédű bajnok. – Nem gondoltam, hogy nyerhetek, de nagyon jó hazai pályán győzni.” Sós Csaba ráadásul úgy látta, hogy a ritmust, légzést váltogatva, gazdaságtalanul úszott – „nem tudja még úszni ezt a számot, s mégis nyert, ez már világszínvonal…” Vagyis bőven van még benne lehetőség.

 

Érmet remélhettünk a 200 m vegyes döntőjétől is, hiszen Sós Dániel és Barta Márton is könnyedén jutott el a fináléig. A hagyományos magyar számot majdnem egy spanyol, Hugo Gonzalez de Oliveira nyerte, csakhogy a fölényes sikertől kizárás fosztotta meg – érdekesség, hogy a tavalyi ifjúsági világbajnokságon is diszkvalifikálták, akkor Sós ezüstérmes lett. Ezúttal Bartához került ugyanez a medália, aki a 17 évesek között éppen a hazai vetélytárs korosztályos csúcsát adta át a múltnak (2:01,78 helyett immár 2:01,13 a rekord). Sós egyébként 2:01,75-tel lecsúszott a dobogóról, s negyedik lett.

„Úgy érkeztem, hogy legyen meg a középdöntő, hiszen rajtam kívül három erős magyar indult a számban. Miután elértem, majd a döntőt is, örömúszásnak szántuk a finálét. Egyáltalán nem hittem, hogy a dobogón végezhetek” – értékelt az elmúlt fél évet az Egyesült Államokban töltő Barta.

 

 „Nem éreztem magam kirobbanó formában, egész évben a hajrát gyakoroltam, mégis elfáradtam” – nyilatkozott csalódottan Sós, akinek az édesapja már 50 m-nél látta, hogy nem lesz meg az egyéni legjobb. „Látszik, hogy nincs csúcsformában, háton és mellen zárkózott, de az már erőn felüli volt. Az edzőivel majd elemzi, mi történt, én továbbra is bízom bennük” – jelezte Sós Csaba.

Ami a többieket illeti: Késely Ajna ezúttal 200 m gyorson indult, s a középfutamot 1:59,24-es idővel húzta be, így szombaton a négyes pályán tempózhat az újabb sikerért. Rajta kívül Barócsai Petráért szoríthatunk, aki 100 m pillangón harmadikként lépett a nyolc közé (59,79), Egervári Eszter viszont búcsúzott (14., 1:01,34). Kovács Benedek 200 m háton a középfutamban ragadt (10., 2:00,86).

A sprinttávok nem tartoznak a házigazdák erősségei közé, s ez a tétel ismét bizonyítást nyert: ugyan az előfutamból továbbjutottak néhányan, fiú 50 m mellen Szöllősi Martinnak (13:29,06), a leány 50 m háton pedig Ádám Henriettának (13., 29,57) és Dobos Dorottyának (15. 29,95) nem volt esélye a fináléra.

A nap utolsó előtti számában, 4×200 m gyorson a Holló Balázs, Milák Kristóf, Németh Nándor, Márton Richárd összeállítású magyar fiúcsapat küzdött, s a franciák kizárását követően a negyedik helyen ért célba. Bár a srácok többsége nem elégedetlenkedett, az Eb-első Milák Kristóf önkritikusan úgy nyilatkozott, hogy borzalmas volt, tagjaiban érezte még a 200 m pillangót, és ő rontotta el. A napot a leány 4×100 vegyes váltó hetedik helye zárta.

 
 
VH-Utánpótlás
 

Olvassa el ezt is!

A Junior Úszó EB második napjának összefoglalója

A Junior Úszó EB második napjának összefoglalója

A 14 éves Késely Ajna újabb aranyérmet szerzett, ezúttal 400 m gyorson nyert Európa-bajnoki rekorddal.
Nagy SZIN dobás

Nagy SZIN dobás

Július 9-én rendkívüli kedvezményekkel adják a bérleteket és a napijegyet, de csak egy este! Itt vannak a részletek!
Majális Vásárhelyen

Majális Vásárhelyen

A háromnapos vásárhelyi Majális teljes programja.
Csomorkány SE sikerek a Vidékbajnokságon

Csomorkány SE sikerek a Vidékbajnokságon

Korosztályos Vívó Vidékbajnokság rendeztek Zalaegerszegen. Két aranyérmet nyert Spissák Dalma.
 

És ezt már olvasta?

Holttestet találtak a leégett vásárhelyi tanyaépületben
Holttestet találtak a leégett vásárhelyi tanyaépületben A Csomorkányi úton lévő ötven négyzetméteres házhoz három járművel vonultak a tűzoltók.
 
Nagyszerű eredmény Londonban
Nagyszerű eredmény Londonban A Nemzetközi Nyílt Poomsae Taekwondo Bajnokságon a vásárhelyi László Alexa is részt vett. A mezőny legnépesebb kategóriájában dobogó lett.
 
Troll szobor a Kása erdőben
Troll szobor a Kása erdőben Thomas Dambo dán újrahasznosító művész készít trollszobrot. Viták kereszttüzében döntöttek arról, hogy 32 millió forintot fordít a város önkormányzata.
 
Már csak az 5-8. helyért folynak a meccsek
Már csak az 5-8. helyért folynak a meccsek A Budafokot fogadta a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli.Tizenkét pontos hátrányból várja a visszavágót az 5-8. helyért zajló rájátszás első körében.
 
A szakmai elkötelezettséget díjazták
A szakmai elkötelezettséget díjazták Április 30-án délelőtt ünnepi díszközgyűlés keretében Mátray Attila–díjjal tüntették ki Rácz-Káté Mónikát sokrétű szakmai tevékenysége elismeréseként.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Van miért tartanunk a digitális állampolgárságtól?
Van miért tartanunk a digitális állampolgárságtól? Magyarországon is egyre hangsúlyosabbá válik a digitális állampolgárság fogalma, amelynek célja, hogy ügyeinket gyorsabban, egyszerűbben tudjuk intézni.