






Április 12-én Hódmezővásárhelyen a Mozaik Kamarateremben több éves kihagyás után ismét Ki Mit Tud-ot rendezett a Roma Nemzetiségi Önkormányzat.
Fotók: VH
Utoljára 2007- májusban volt Cigány-Magyar Gyermek Ki Mit Tud, amely akkor a kilencedik alkalom volt. A Vásárhelyen most ismét feléledő hagyomány elsősorban Mátray Attila, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöknek a nevéhez fűződik.
Természetesen ő is végignézte a 12 produkciót. Négy kategóriában lehetett nevezni: tánc, ének, vers – próza - mese és csoportos produkcióban. Összesen 12 induló volt a ma délelőtti Ki Mit Tud -on. Ennél persze jóval többen voltak, hiszen például az Aranyossy Ágoston Óvoda és Általános Iskola 14 táncosa lépett színpadra. A zsűri elnöke Rácz Zsolt előadóművész, Hegedűs Pálné tanár és Bánfi Julianna, a Szent Pál Alapítvány igazgatója volt.
A 6-16 év közötti fellépők egy részének a szülei is legalább úgy izgultak, mint a színpadra lépő gyerekek. Persze a legnagyobb sikert a táncos számok aratták, amitől igazán felszabadult jó hangulatban telt el a két óra. A délelőtt megkoronázásaként pedig az utolsó produkció végén, a cigánytáncot táncoló lány mellé a színpadra egy anyuka feltett egy 4 év körüli kisfiút, aki a megszólaló vérpezsdítő zenére a nézőközönség vastapsával és ovációjával kísérve a felnőtteket meghazudtoló fergeteges táncot járt.
Eredmények:
I. helyezett: Pálfi Lajos – Matyi Sándor (gitár, dob) Klauzál Gábor Általános Iskola tanulói
II. helyezett: Kovács Ármándó – Faragó Odett (hagyományos cigánytánc) a Szent István illetve a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános iskola tanulói
III. helyezett: Meixner Lili (vers)
Különdíjasok: Matyi Márk – Kis-Molnár Emília (tánc) a Varga Tamás Általános Iskola tanulói