Kék hírekA járókeretes 90 éves bácsit 500 forintért rabolta ki

2011. október 12., szerda
 
A járókeretes 90 éves bácsit 500 forintért rabolta ki

Végrehajtandó szabadságvesztés miatt országos elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 26 éves helyi fiatalember ellen, aki tegnap délelőtt Csanádpalotán egy 90 éves bácsit rabolt ki saját házában. 500 forintot vitt el, akár nyolc év szabadságvesztést is kaphat.

 

 

 

 

 

A nyitott kapun ment be, majd azonnal rátámadt a járókeretes férfira és pénzét követelte. Amikor az idős ember azt mondta, hogy nincs neki, többször megütötte, majd ismét felszólította, hogy adjon neki pénzt. A bácsi ekkor kivett a párnája alól 500 forintnyi aprópénzt, majd azt átadta a rablónak, aki elmenekült.

A bejelentést követően a Makói Rendőrkapitányság nyomozói a Pitvarosi Rendőrőrs munkatársaival azonnal adatgyűjtésbe és helyszíni szemlébe kezdtek, melynek során gyorsan a látókörükbe került a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves férfi. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy egy helyi lakosnál bujkál.

Előállítása során kiderült, hogy vele szemben három országos elfogatóparancs van érvényben, többek között azért, mert korábban a bíróság 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte lopás miatt, azonban nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézménybe. A rendőrök szállásadóját is előállították, mivel őt is körözték, ugyanis egy szabálysértési bírságot nem fizetett meg, ezért azt 20 nap elzárásra átváltoztatták.

A rabló kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett, sőt azt is bevallotta a rendőröknek, hogy korábban három csanádpalotai házba betört, ahonnan különféle értékeket vitt el, amiket részben értékesített. Kiderült, hogy ő járt a helyi falugazdász irodájában is, ahonnan egy női táskát lopott el.

A házkutatás során egy éles lőszert is találtak a nyomozók nála, ezért a Makói Rendőrkapitányság ellene rablás, lopás és visszaélés lőszerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Kihallgatását követően a Szegedi Fegyház és Börtönbe szállították, ahol megkezdte jogerős szabadságvesztés büntetésének letöltését.

 

Olvassa el ezt is!

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.