Kék hírekA horgászok a horgászturizmus érdekében

2019. május 17., péntek
 
A horgászok a horgászturizmus érdekében

Együttműködési megállapodást kötött a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége. A cél a halőrök és a rendőrök mindennapos közös munkájának erősítése.

 

 

 

 

 

Május 16-án Szegeden a megállapodást Dakos József rendőr dandártábornok és Dr. Petrik Orbán az egyesület elnöke írta alá.

A közös munka magába foglalja egyebek közt a rendőri szervek, valamint a Csongrád megye egyes horgász szervezetei között fennálló kapcsolat szorosabbá tételét, szabályozását, a tevékenységek összehangolását, a rendszeres információcsere fenntartását.

 

A horgászatban, halászatban, halgazdálkodásban és horgászturisztikában érintett magyar és külföldi állampolgárok jogkövető magatartásának biztosítását, a jogi előírások betartásának ellenőrzését, az orvhorgászat és orvhalászat megakadályozását.

 

A víziközlekedéssel összefüggő balesetek és bűncselekmények megelőzését valamint például az árvízvédelmi töltéseken történő járműközlekedés ellenőrzését, illetve az elkövetett jogsértések hatékony felderítését, a vízpartok közbiztonsági védelmét.

A felek vállalták, hogy a jövőben minden szükséges információt megosztanak egymással, a feladatok hatékony végrehajtása érdekében.

 

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

A Bethlen bővítése is akadozik

A Bethlen bővítése is akadozik

Még nem kapta meg a város a Miniszterelnökségtől a megvalósítási szakasz aláírt támogatási okiratát. A Németh László iskola fejlesztése is ezért áll.
Indul a konvektorcsere pályázat

Indul a konvektorcsere pályázat

A tervezettnél két nappal később lehet beadni. A Dél Alföldön élők 272 millió forintra pályázhatnak, csak elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.
Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

Ismét Magyar Sajtófotó Kiállítás Vásárhelyen

A Kossuth téren, csütörtökön délután Bánkuti András, a MÚOSZ részéről és Márki-Zay Péter polgármester nyitotta meg a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.