Kék hírekA hódmezővásárhelyi nőt kizsebelők akár szabadságvesztést is kaphatnak

2011. október 25., kedd
 
A hódmezővásárhelyi nőt kizsebelők akár szabadságvesztést is kaphatnak

Három fiatal zsebelt ki egy ittas állapotban lévő nőt az egyik hódmezővásárhelyi szórakozóhelyen vasárnap hajnalban.

 

 

(Képünk illusztráció)

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra a sértett jelentette be, hogy szombat éjszaka szórakozni indult, majd vasárnap hajnalban már a pénztárcája nélkül tért haza, ugyanis azt valaki ellopta a táskájából. A vásárhelyi nyomozók az adatgyűjtés során megnézték a vendéglátóhely biztonsági kamera felvételeit. Ez alapján kiderült, egy 17 éves fiatalember az utcán találkozott az akkor már ittas állapotban lévő középkorú nővel, majd együtt felmentek a szórakozóhelyre, ahol beszélgettek és italoztak. A fiatalember ott találkozott egy barátjával, valamint annak barátnőjével, akikkel közösen kieszelték, hogy elveszik a nő pénzét. A 20 éves lány elterelte az asszony figyelmét, míg a két fiatal a táskából kivette a pénztárcát. 30 ezer forintot találtak benne, amit elosztottak egymás között, majd elköltötték hamburgerre, italra és cigire.

A három fiatal ellen lopás miatt indított büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. Várhatóan 30 napon belül bíró elé állnak.

A Btk 316 paragrafusa szerint pénzbüntetés, közérdekű munka, sőt akár szabadságvesztés is kapható tettükért.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.