SportA Hód Triatlon SE négy versenyzője kapott minősítő oklevelet

2012. augusztus 13., hétfő
 
A Hód Triatlon SE négy versenyzője kapott minősítő oklevelet

Amikor Czencz Péter a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára és néhány segítője 28 évvel ezelőtt megálmodta, hogy kellene egy nagy versenyt szervezni Fadd-Dombori nagyszerű adottságú környezetében, nem gondolta, hogy a triatlonozás lassan generációkat átívelő szent őrületté válik, mondta el Módos Ernő a szervező bizottság elnöke.

 

 

 

Bár ebben az évben a Londoni Olimpia zárónapjai kissé elhalványították az idei sorozat befejező, hatodik versenyét, a XXVIII. Polar SporTolna Triatlon Fesztivált, azonban  a triatlonosok nagy találkozóján  közel ezer versenyző mérte össze állóképességét. Sőt nem is egy, hanem három nagy versenyre lehetett nevezni.

 

Augusztus 10-11-12-én a Fadd-Domboriban zajló esemény pénteken a „nulladik napon" a holtág úszással kezdődött, ahol egy és három kilométeren csobbanhatnak a vállalkozó kedvűek. Szombaton különböző távokon korosztályos- és felnőtt országos bajnoki címekért küzdöttek a versenyzők.

A harmadik napon gyerektriatlon bajnoki viadal nyitotta a programot: a mix váltóban egyesületek négy tagú (két lány, két fiú) formációi vetélkedtek.

A verseny vasárnap zárásként az Én úszom-Te kerekezel-Ő fut jelszóval megrendezett váltóversenyekkel zárult. A táv 1000 m úszásból, 30 km kerékpározásból és 7 km futásból állt.

 

A vásárhelyi Hód Triatlon SE tagjai is neveztek és bár most csak három ezüstérmes helyezés sikerült, a versenyszámok távját a legkisebbek is teljesítették, sőt éppen ebben a korosztályban is született egy nagyszerű második helyezés.

 

A vásárhelyiek eredményei:

 

Legkisebbek futama: (50 m úszás, 500 m kerékpár, 200 m futás)

 

Fiú:

Tóth Balázs 2.

Molnár Ádám 11.

 

Lány:

Vörös Adél 7.

Fodor Kira 8.

 

Újonc futam: (200 m úszás, 4 km kerékpár, 1 km futás)

 

Fiú:

Wolf Milán 8.

Tápai Balázs 29.

 

Lány:

Kiszely Boglárka 36.

 

Gyermek futam: (300 m úszás, 8 km kerékpár, 2 km futás)

 

Meszlényi Martin 65.

Vörös Béla 79.

 

Serdülő futam: (500 m úszás, 12 km kerékpár, 3 km futás)

 

Rózsa Dániel 36.

Kiszely Milán 47.

Vörös Kornél 48.

Walter Gergő 57.

 

Sprint férfi futam: (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás)

 

A35-39

Csányi Róbert 2.

 

A20-24

Szabó László 11.

 

A18-19

Kiss László 10.

 

"Én úszom, Te kerekezel – Ő fut" váltóversenyben a Hód Triatlon SE lány csapata (1000 m úszás, 30 km kerékpár, 7 km futás): Kovács Ildikó, Szántó Lili, Mucsi Ágnes, a 2. helyet vívta ki magának.

 

 

Augusztus 11-én szombaton, szintén Fadd Domboriban közel 1000 résztvevő előtt ünnepélyes keretek között adták át a 2011. év minősített versenyzőinek járó okleveleket.

 

A vásárhelyi Hód Triatlon SE négy versenyzője is a díjazottak között van:

 

Gyermek Duatlon Aranyjelvény és Gyermek Triatlon Aranyjelvény:  Wolf Ede Márkó

 

Gyermek Duatlon Aranyjelvény és Gyermek Triatlon Aranyjelvény: Rózsa Dániel

 

Junior Duatlon I. osztály:  Kiss László  

                                              Szabó Rebeka  

Képek az idei versenyről

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.