Kultúra, oktatásA Hód tavi csata életre kel

2012. július 24., kedd
 
A Hód tavi csata életre kel

Július 28-án szombaton Hódmezővásárhelyen, az országban elsőként egy valós történelmi eseményt, az 1282-es hód-tavi csatát mutatják be korhű öltözetben.

 

 

 

 

 

A Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centrumában, közvetlenül a 47-es út mellett, a mélyített „katlanban” mintegy 100 korabeli ruhába öltözött, és fegyverzettel felszerelt kun és magyar harcos csap össze július 28-án este 6 órakor. A kétnapos program keretében IV. László király a mai Hódmezővásárhely melletti területén, a Hód-tónál a kunok felett aratott győzelmet elevenítik fel, történelmi előadásokkal, középkori hangulatú vásárral, kiállítással és a csatajelenettel.

Sípos Róbert főszervező (képünkön) a Vásárhelyi Híreknek elmondta, sokféle haditornát kínálnak szerte az országban, amelynek mindegyike kitalált csata, inkább turisztikai attrakció. A hétvégi bemutatóval, autentikusan próbálják bemutatni a valós hód tavi csatát, amelyhez Kunszentmiklósról, az Illoncsuk Szabadcsapatot és a Banderium Hungarorum Hagyományőrző Csoportot hívták segítségként.

 

A város határától két kilométerre található kiállítási centrumnál mindkét napon 9 órától a hadibemutatót, a vásári forgatagot kézműves foglalkozások és koncertek tarkítják, amelyre ingyenes a belépés, illetve aki nem kerékpárral, hanem autóval érkezik, annak a szombati napon 1000 forint ellenében őrzött parkoló áll rendelkezésre.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.