KözéletA hód lett a világbajnokság hivatalos figurája

2011. július 8., péntek
 
A hód lett a világbajnokság hivatalos figurája

Július 30-án este 7 órakor a Kossuth téren lesz a 16. Uszonyos- és Búvárúszó Világbajnokság ünnepélyes megnyitója. 29 ország 302 versenyzője készül a világversenyre. 

 

 

 

 

 

A sportág egyik legnagyobb világversenyének lebonyolítására készül a Magyar Búvár Szakszövetség. Július 30-án kezdődik és augusztus 6-ig tart a 16. Uszonyos- és Búvárúszó Világbajnokság, amelyen 29 ország több mint 300 versenyzője vesz részt. Hazánk 1996 után második alkalommal lesz házigazdája vb-nek.

Dr. Nyíri Iván, a magyar szövetség elnöke szerint jó ütemben haladnak az előkészületek. „Június 29-én a szervezőkkel és az önkéntesekkel főpróba volt Hódmezővásárhelyen, a cél az, hogy a világbajnokságra érkezők semmiben se szenvedjenek hiányt. Remélhetőleg válogatottunk is jól szerepel majd a sportág idei legnagyobb versenyén. Több világbajnokunk és világcsúcstartónk van, így úgy gondolom, hogy négy magyar érem megszerzése reális cél lehet" – mondta a sportvezető, aki a Búvár Világszövetség (CMAS) alelnöke is egyben.
A hódmezővásárhelyi világbajnokságon a magyar színeket huszonnégy versenyző képviseli majd.

 

Eredetileg Kolumbia lett volna a házigazda, azonban a Búvár Világszövetség (CMAS) a felfedett hiányosságok és az időarányos elmaradás miatt - visszavonva a rendezés jogát Kolumbiától, - a sportágban klasszisnak számító Magyarországnak ítélte a rendezést.

 

 

A Magyar Búvár Szakszövetség elnökével, dr. Nyíri Ivánnal beszélgettünk nem csak az
előkészületekről.

 

- Jó ütemben halad a szervezés, rengeteg segítséget kapunk Hódmezővásárhely önkormányzatától. Kis szövetség a mienk, nem dúskálunk anyagiakban, ennek ellenére bátran ígérhetem, hogy feledhetetlen világbajnokságot rendezünk majd. Sikerült megállapodnunk a Malév Zrt.-vel, a cég lesz a VB hivatalos légi, míg a Tisza Volán Zrt. a VB szárazföldi szállítója.

Mára már látszik, hogy a sportág klasszisaiban nem lesz hiány.

- Eddig 29 ország 302 versenyzője adta le nevezését, közel 100 kísérő érkezik a válogatottakkal. Hódmezővásárhely szállodái megteltek, sőt több nemzeti együttes Szegeden lakik majd. A nagyhatalmak, Franciaország, Oroszország, Kína, Ukrajna, Olaszország és természetesen hazánk népes csapattal vesz részt a vb-n. A mieink kerete a 24 versenyző. Akadnak olyan indulók - például Tajvan, Jordánia, Indonézia -, akik először vesznek részt ilyen világeseményen.  Az utolsó pillanatban Líbia is rajthoz áll, az észak-afrikai állam egy versenyzőt indít. Az előzetes nevezések alapján bátran kijelenthető, hogy minden idők
legnépesebb világbajnoksága lehet a vásárhelyi.

A város, a magyar szurkolók is nagyon készülnek az eseményre. A magyar válogatott tagjai bíznak abban, hogy népes publikum előtt versenyezhetnek.

- Elkészültek azok, az esetenként némileg formabontó - plakátok, amelyek, bízom benne, sikeresen toborozzák majd a közönséget. Hatvan önkéntes segíti a VB alatti szervező és irányító munkát. Július 28-án lesz az első edzésnap, július 30-án este 19 órakor pedig - délelőtt már versenyek lesznek - a város főterén az ünnepélyes megnyitó. Augusztus 6-áig tart a VB, ezen a napon este tartjuk a záróünnepélyt. Lesz heti-, napi-, és félnapi belépő. A helyiek nagyon várják már a világbajnokság kezdetét, amely a város sportjának eddigi legnagyobb, - és reménykedünk benne, - a legszínesebb eseménye is lesz.

 

Süli Róbert nyomán

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.