SportA Hód Kristály mazsorettjei bronzérmet hoztak Aradról

2013. november 25., hétfő
 

Három ország háromszázötven mazsorettje adott egymásnak randevút november 23-án Aradon. Szerb, román és magyar csapatok részvételével első alkalommal rendezték meg az Arad Grand Prix Nemzetközi Mazsorett- és Twirling Versenyt.

 

 

 

Az Aradi Mistral Sportklub, az Arad Megyei Tanács és Arad Megyei Kulturális Központ szervezésében, az Arad Megyei Tanfelügyelőség és Aurel Vlaicu Egyetemmel partnerségben múlt szombaton nagyszabású Grand Prix Nemzetközi Mazsorett- és Twirling Versenyt hoztak össze, amelyen összesen húsz csoport mutatkozott be a közönség és a zsűri előtt.

 

A maratoni hosszúságú, közel 8 órán át tartó megmérettetés folyamatos telt ház mellett, az Aurel Vlaicu Egyetem mikelakai sportcsarnokában volt. A versenyzők többek között csapat twirlingben, mini csapat twirlingben, menettánc trióban, duóban, szólóban, illetve csapat és szóló kellékkel kategóriákban nevezhettek.

A hódmezővásárhelyi Hód Kristály Mazsorett Csoport a mini csoport (bottal) kategóriában harmadik helyezést ért el.

Galambosné D. Szabó Katalin a csoport vezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, dobogós helyezést eredményező koreográfiájukat, több tánccal együtt a Gyermekkarácsonyon, december 7-én a Fekete Sas színpadán láthatják majd a vásárhelyiek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét bizonyítottak

Ismét bizonyítottak

Az idei országos bajnokságon is bebizonyította a hódmezővásárhelyi Máté Teakwondo és Hapkido SE, hogy a legjobb helyre került az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság különdíja. Eredmények!
Énekből ennél nincs jobb jegy

Énekből ennél nincs jobb jegy

A két bethlenes diák két héttel az előző országos sikere után, ismét a legjobbak között végzett. Ezúttal a 18. Országos Református Zsoltáréneklő Versenyen.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Ulmi találkozó

Ulmi találkozó

Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 

És ezt már olvasta?

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.