SportA HLKC U11-es csapata negyedik lett az országos döntőben

2012. május 7., hétfő
 
A HLKC U11-es csapata negyedik lett az országos döntőben

Felemás hétvégi szereplés is elég volt 2000-es csapatunknak, hogy Egyesületünk eddigi legnagyobb sikerét elérve 4. helyen végezzen az Erima Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság Országos Döntőjében.

 

 

 

 

 

Május 5-6-án Szeghalmon került megrendezésre az U11-es korosztály Országos Döntője, melyre a HLKC csapata azzal a céllal utazott, hogy a tavalyi, meglepetésnek számító 6. helyezését túlszárnyalva az első négybe kerüljön. Ezt sikerült a lányoknak elérni az első nap csoportmérkőzésein mutatott sikeres, és helyenként jó játékkal.

Áncsán István beszámolója szerint, a Döntő első mérkőzésén – ugyan kissé döcögős kezdéssel – magabiztos, helyenként kifejezetten jó játékkal fektették két vállra a Dunaújvárosi Városi Sportiskola csapatát. Talán nem is számítottak ilyen jó kezdésre, így bizakodva várták a folytatást.


Ezt követte az utóbbi időben nagyszerűen teljesítő Euro-Novex Tápiószele elleni mérkőzés, ami a kézilabda összes szépségét, izgalmát és borzalmát bemutatta a szép számban megjelenő vásárhelyi szurkolóknak. Magabiztos kezdés, látványos hanyatlás, csodálatos feltámadás! Az utolsó két percben 3 gólos hátrányból jöttek fel, majd két labdaszerzés után kétszer adták el a labdát, így ahelyett, hogy a győzelemért támadhattak volna, hálát adhattak az égieknek, hogy az utolsó másodpercben a tápiószelei támadás kapufával záródott.

A beszámoló szerint, az utolsó csoportmérkőzésükön azzal a tudattal léptek pályára, hogy a tavalyi bajnok ASI ellen egy kis arányú vereséggel már a legjobb négy között vannak. A favoritnak számító angyalföldiek ellen nagyszerűen tartották magukat, sőt előnnyel vonultak pihenőre. A második félidőben azonban igazolódott a papírforma, és végül 3 gólos fővárosi győzelem született. Ez a három gólos vereség azonban azt jelentette, hogy jobb gólkülönbséggel a csoport második helyén végeztek, így készülhettek a vasárnapi elődöntőre.

 

A sikeres szombati szereplést – a várakozások ellenére – sajnos borongós vasárnap követte.
Az elődöntőn és a bronzmérkőzésen is kishitűen, önbizalom nélkül léptek pályára, mintha lélekben elkönyvelték volna, hogy a negyedik helyezéssel elérték céljaikat és számukra ez a végállomás.
Ez pedig mindkét mérkőzésen fájóan nagy-arányú vereséget eredményezett, két minden kétséget kizáróan nagyon erős csapat ellen (Tamási KC, FTC), akiket  azonban már korábban sikerült többször is megszorongatni, sőt  legyőzni is, véli Áncsán István, a HLKC elnöke.

 

A HLKC tehát tavalyi eredményét felülmúlva, két helyezést előrelépve megerősítette pozícióját az ország legerősebb csapatai között, ez pedig hatalmas siker, hiszen ez a gárda szűk két esztendő alatt kapaszkodott fel olyan csapatok közé, mint az ASI, FTC, Tamási, Debrecen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felső sor balról: Földesi Gerda, Fenesi Renáta, Beslin Anikó edző, Klemm Kata, Kandó Dorottya, Blaskovics Ingrid, Alsó sor balról: Bánfi Petra, Viski Lili, Kovács Adrienn, Varga-Tóth Rebeka, Gál Krisztina, Molnár Sára, Farkas Izabell, Áncsán Fanni

 

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.