KözéletA HLKC indul a Csongrád Megyei Női Felnőtt Bajnokságban

2011. október 5., szerda
 

Áncsán István bízik benne, hogy az idősebbek rutinja, a fiatalok lendületével sikeres szereplést eredményez. A bajnokságban 6 csapat vesz részt.

 

 

 

Nagy kép nevekkel a galériában!

 

 

 

Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, Áncsán István tájékoztatása szerint fiatal, saját nevelésű sportolókból álló csapatot indít a Csongrád Megyei Női Felnőtt Bajnokságban.

Játékosaik átlagéletkora jóval 20 év alatt van, így az előttük álló szezonban elsődleges cél a rutinszerzés a felnőtt mezőnyben.
Csapatuk nagyrészt a 2010-ben az Országos Serdülő Bajnokságban szereplő játékosokból áll, valamint sikerült néhány rutinosabb játékossal is megerősíteni a keretet. A korábban Hódmezővásárhelyen huzamosabb ideig védő Baloghné Tóth Orsolya visszatért, Kovács Mónika Medgyesegyházáról, Sztancsik Rozália pedig az Orosháza Ksc csapatából került Vásárhelyre. Áncsán István bízik benne, hogy rutinjuk, a fiatalok lendületével sikeres szereplést eredményez.

 

A bajnokságban 6 csapat vesz részt, a Hódmezővásárhelyi LKC, a Sándorfalva SK, a Bordány Szövetkezeti SK, a Hódmezővásárhelyi SK, Szentes és a bordányi Seni Girls SE. Az őszi és tavaszi alapszakaszban a csapatok négyszer találkoznak egymással, ezt követi az első négy csapat rájátszása, melynek győztese jogot szerezhet a 2012/2013-as évben az NB2 osztályban való indulásra.

 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.