SportA HLKC 2000-es csapatának célja a négy közé jutás

2012. május 4., péntek
 
A HLKC 2000-es csapatának célja a négy közé jutás

Május 5-én szombaton fél tizenegytől ezúttal a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club 2000-es korosztályának szurkolhatunk, mert elhatározott szándékuk, hogy az országos döntőben a tavalyi hatodik helyezést felül múlva, idén a négy közé jutnak.

 

 

 

 

A HLKC fiataljai a hétvégén Szeghalmon megrendezésre kerülő Erima Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság Országos Döntőjében először a Dunaújvárosi Városi Sportiskolával, majd az Euronovex Tápiószele csapatával és végül az Angyalföldi SI DSE gárdájával mérkőznek. Hogy nem lesz könnyű dolga a vásárhelyi lányoknak, abból is érezhető, hogy a tavalyi bajnokságot éppen a szombati harmadik ellenfelük nyerte.

A csoportok első két helyezettje jut be a vasárnapi helyosztóba. A ’B’ csoportban a Ferencvárosi Torna Club, a Tamási KC, a Debreceni Sportiskola SC és a Siklós Kanizsai Dorottya SI mérkőzik meg egymással.

Az erős csapatokat látva így minden túlzás elmondható, hogy ebből a négyesből bármelyik csapat kiszorítása Beslin Anikó tanítványai számára óriási fegyvertény lenne.

 

A HLKC U11 játékoskerete: Bánfi Petra (kapus), Áncsán Fanni (kapus), Földesi Gerda, Kandó Dorottya, Gál Krisztina, Varga-Tóth Rebeka, Viski Lili, Blaskovics Ingrid, Kovács Adrienn, Fenesi Renáta, Klemm Kata, Farkas Izabell, Molnár Sára
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.