Kultúra, oktatásA hit és a művészet ereje

2012. május 9., szerda
 
A hit és a művészet ereje

Aki már hallotta Budapesten a Dohány utcai zsinagógában tartott akár kántorhangversenyen, akár koncerten Fekete László főkántorát énekelni, az tudja, hogy mindig különleges élményt jelent. Az általa megszólaltatott szakrális énekek, valláskultúrális, művészeti, történelmi összefüggéseket keltenek életre. Sajátos, intim élmény, amelyben most részese lehet a vásárhelyi közönségnek is.

 

 

Május 10-én csütörtökön este 6 órától a Hódmezővásárhelyi Zsinagógában ’Zsidó dallamok szárnyán’ címmel Korcsolán Orsolya hegedűművésszel, Sugár Gergely kürtművésszel valamint  Neumark Zoltán és Frideczky Katalin zongoraművészekkel ad jótékonysági koncertet.

Vanderstein Noémi, a koncert egyik szervezője, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a koncert programja nem csak vallási témájú dalokból áll, hanem hangszeres művek is elhangzanak.

 

Ez az est a jótékonysági felajánlás mellett, azért is kiemelkedő, mert a hangversenyekre azok az emberek is eljönnek, akik egyébként ritkán járnak templomba, s a más felekezethez tartozó hívők is indíttatva érzik magukat arra, hogy meghallgassák a csodálatos, több száz éves zsidó dallamokat. Fekete László főkántor mondta: koncertjeinek fontossága: a hit és a művészet erejével közvetíteni az Örökkévaló iránti elkötelezettségünk

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.