GazdaságA hibátlan kérelmekhez kellenek a falugazdászok

2011. április 13., szerda
 
A hibátlan kérelmekhez kellenek a falugazdászok

A sajtóban megjelenteket annyiban ki kell egészíteni, hogy kifejezetten hasznos felkeresni a falugazdászokat az egységes területalapú támogatási kérelem beadásával kapcsolatban.

 

 

 

Több sajtó is leközli a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) közleményét, amelyben a gazdálkodóknak, a saját maguk által elvégezhető egységes kérelmek elektronikus úton történő benyújtásáról, az ügyfélkapus bejelentkezés utáni kitöltésről és beadásról ad tájékoztatást. Az ebben leírtak szerint a benyújtás határideje a jogszabály alapján május 15-e, mivel azonban idén ez munkaszüneti napra esik, május 16-ig adható be a kérelem. Aki május 16-a után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A kérelmeken módosítást szankciómentesen május 31-ig lehet végezni, ezután –június 9-ig- viszont már a támogatási összeg csökkentésével jár a módosítás. A június 9-e után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A Vásárhelyi Hírek kérdésére Lantos Attila falugazdász elmondta, Koncz Tamás és Erdei Tamás kollégájával együtt, az előző évekhez hasonlóan várja és fogadja a Hódmezővásárhely és kistérsége földtulajdonosainak jelentkezését, Mint mondta, a hozzájuk tartozó 1100 gazdálkodó 90 százaléka fordul hozzájuk minden évben, így várhatóan idén is. Eddig közel 300 igénylést már beadtak és folyamatosan fogadják az időpont egyeztetésre jelentkezőket. Kijelentette, a helyi és országos sajtóban megjelenteket annyiban ki kell egészíteni, hogy az előző évekhez hasonlóan kifejezetten ajánlatos felkeresni a falugazdászokat az egységes területalapú támogatási kérelem beadásával kapcsolatban mert ők rendelkeznek azokkal a legfrissebb térképekkel és információkkal amelyek a hibátlan igénylés beadásának előfeltétele.
 

Olvassa el ezt is!

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.