SportA HFC-nek nem sikerült a négy közé jutás

2012. április 23., hétfő
 
A HFC-nek nem sikerült a négy közé jutás

Az U15-ös vásárhelyi együttes szombaton három NB I-es klub utánpótláscsapata ellen is fantasztikusan teljesített, így ott van a nyolcas fináléban!- írta tegnap a szegedma.hu.

 

 

(Fotó: hfc1912.hu)

 

 

 

A szegedi hírportál tudósítása szerint ezen a hétvégén Székesfehérvárott a Videoton Stadion a Nike Football Hungary Premier Kupa magyarországi döntőjén, az 1997-es születésű labdarúgók részére kiírt torna első napjának legnagyobb meglepetését a Hódmezővásárhelyi FC csapata okozta, Bacsa Zsolt edző tanítványai három NB I- es klub utánpótlásgárdája ellen szerepeltek sikeresen, így bejutottak be a vasárnapi nyolcas döntőbe. Vasárnap a nyolcas döntőben azonban a négy közé jutásban 2:0 – ra kikaptak a Budapesti Honvéd csapatától, ezzel elestek a dobogóra jutás lehetőségétől. A Hódmezővásárhelyi FC fiataljaira a négy közé jutásért vívott mérkőzésen nagyon nehéz ellenfél volt a Budapesti Honvéd, amely a csoportmérkőzéseken még gólt sem kapott.

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.