KözéletA helyi Fidesz-KDNP-s képviselők készek támogatni az új polgármestert

2018. február 28., szerda
 
A helyi Fidesz-KDNP-s képviselők készek támogatni az új polgármestert

A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP-s képviselők készek támogatni az új független polgármester, Márki-Zay Péter város érdekében végzett munkáját - jelentette ki Hegedűs Zoltán volt alpolgármester szerdán.

 

 

 

 

 

 

Az időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló politikus újságíróknak elmondta, a többséget alkotó képviselőknek Hódmezővásárhely a legfontosabb, ezért készek a konstruktív együttműködésre az új polgármesterrel.

Közölte, hétfőn lemondott alpolgármesteri tisztségéről, a közgyűlésben azonban tovább dolgozik, képviselőtársai pedig megválasztották a helyi Fidesz-frakció vezetőjének.

A politikus szerint egy város vezetése akkor működik jól, ha az abban résztvevők azonos elveket vallanak, ezért meg akarják adni az új polgármesternek a lehetőséget arra, hogy maga választhassa ki munkatársait. Így a Fidesz kész a négy ellenzéki képviselő közül bármelyiket támogatni abban, hogy alpolgármesterként segítse Márki-Zay Péter munkáját.

Hegedűs Zoltán hangsúlyozta, a Fidesz, ahogy korábban, ezután is ragaszkodik ahhoz, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat transzparensen működjön.

A politikus példaként a közvilágítás-fejlesztéssel kapcsolatos szerződéseket említette.

A később Elios néven működő ES Holding Zrt. által megnyert közbeszerzés dokumentumai 2010 óta elérhetők a város honlapján - mondta.

 

Kószó Péter - aki 16 éve tölti be Hódmezővásárhely alpolgármesteri tisztét - közölte, csütörtöki hatállyal lemond posztjáról. Mint mondta, képviselőként a jövőben is minden, a város érdekét szolgáló előterjesztést támogatni fog.

A politikus úgy fogalmazott, a Hódmezővásárhelyt érintő a legfontosabb fejlesztési döntések megszülettek, a Modern városok program vagy a Terület-fejlesztési Operatív Program támogatásával tervezett beruházások megvalósítása azonban hatalmas feladat.

A két képviselő közölte, az alpolgármesteri tisztség megszűnése miatt a törvény szerint nekik járó háromhavi végkielégítést - mintegy 1,8 millió forintot - jótékony célra ajánlják föl.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Megállapodtak a napi szintű kapcsolattartásról

Megállapodtak a napi szintű kapcsolattartásról

Ma délután Márki-Zay Péter Szegeden találkozott Botka Lászlóval. Téma a két város együttműködése és megyei jogú városokat majdan összekötő tram-train volt.
Vezetői engedély nélkül - három deci pálinkával

Vezetői engedély nélkül - három deci pálinkával

A részegen, vezetői engedély nélkül balesetet okozott 26 éves vásárhelyi nővel szemben vádemelést javasolt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.