KözéletA hazai építész szakma egyik kiemelkedő alakját veszítette el

2014. augusztus 9., szombat
 
A hazai építész szakma egyik kiemelkedő alakját veszítette el

Most két éve egy hódmezővásárhelyi kooperációs értekezleten váratlanul rosszul lett, kórházba került, majd életének 74. évében elhunyt Janáky István Ybl-díjas magyar építész, tanár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem DLA egyetemi docense.

 

 


A Janáky István nevet a vásárhelyiek, a felújított Bessenyei Ferenc Művelődési Központ kapcsán ismerhetik. Édesapja, a hódmezővásárhelyi születésű idősebb Janáky István 1948-1949-ben Jánossy Györggyel tervezte az épületet. Mindkét fia István és György követte őt az építész pályán. Ifj. Janáky István - mint jogutód - éppen az édasapja által tervezett Művelődési Központ felújításával kapcsolatosan tárgyalt a városban, amikor váratlanul elhunyt.

 

Ifj. Janáky István a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán szerzett diplomát 1961-ben. A MÁV Vasúttervező Vállalat Magasépítési Osztályán helyezkedett el, majd 1963-tól 1999-ig az IPARTERV tervezőjeként dolgozott, 1985-től főmunkatársi státuszban. 1974-től a MÉSZ Mesteriskola vezető építésze, a tanulmányi bizottság tagja. A Charta '77 mozgalmat aláírásukkal támogató hazai értelmiségiek egyike. 1977-től a később megszűnt MTA Vizuális Kultúra Munkabizottság tagja.

A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építészkamara tagja. 1990-ben Ybl-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel jutalmazták. 1997 óta főként családi házak tervezésével foglalkozik. 2007-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára. Publikációi mellett könyvei és szépirodalmi jellegű írásai is megjelentek.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szenátusa 2011-ben aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.

Ifj. Janáky István személyében a hazai építész szakma egyik kiemelkedő alakját veszítette.  Ybl díjas és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett építészmérnök, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, életének 74. évében hunyt el 2012. augusztus 7-én.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Muzsikáló Vásárhely

Muzsikáló Vásárhely

A kurzus 48 résztvevőjéből 31 fuvolás, ami még mindig a Fuvolástábor tradícióját idézi és nem utolsó sorban Dratsay Ákos fuvolaművésznek köszönhető. Képekkel!
Nem keresgélnek tovább

Nem keresgélnek tovább

Havránek Ferenc: Ha csinálnak bizonyítékot, az ügyészség vádat emelhet, ha nem, akkor bizonyíték hiányában ejtik az ügyet. Ejtették!

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...