KözéletA határon túl is irigylésre méltó

2011. január 5., szerda
 
A határon túl is irigylésre méltó

Késik a Kakasszéki Gyógyintézet nappali kórházi részlegének kialakítása, mert a kormány befagyasztotta a rehabilitációs intézetek pályázati lehetőségeit.

 

Az Erzsébet Kórház közel 250 milliós fejlesztési pályázatot adott be 2010 márciusában, a hozzá tartozó Kakasszéki Gyógyintézet tetőterében kialakítandó 20 ágyas nappali ellátás kialakítására. Ez, a jelenlegi 115 ágy mellett további kapacitásnövekedést tenne lehetővé. Hiszen így is már csak áprilisra tudják a betegeket előjegyzésbe venni, mondta munkatársunknak az intézményt éppen most két éve vezető dr. Sonkodi Gábor. Kérdésünkre, az elmúlt két év mérlegét megvonva, úgy gondolja egy olyan intézményt irányíthat, amely az országban, de még a határon túl is irigylésre méltó. Az igazgató, a legkiemelkedőbb eredménynek a medence felújítását tartja. Mind infrastruktúrában, mind pedig felszereltségben kiválóak a gyógyítás feltételei. Ennek eredményességét a terápiás kezelésre rendszeresen visszatérők nagy száma is jelzi. Dr. Sonkodi Gábor azt is elmondta, titkon reménykedik abban, hogy a szomszédos országokból, főként Romániából, a szülészethez, a fogászathoz hasonlóan egyszer Kakasszék is bekerül az egészségturizmus körforgásába, aminek még gátat szab a szűk kapacitás. Annak viszont kifejezetten örül, hogy a Vásárhelyi Közgyűlés támogatja a tó megújulását, amely szintén nagy lépést jelentene Kakasszék fejlődésében. Hozzátette, az intézményhez vezető bekötő út felújítása is nagyon aktuális már, de megoldásra vár az is hogy a 47-es útról majdnem 1 kilométert kell gyalogolni.

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.