SportA hapkido legendás mestere járt Vásárhelyen

2016. április 20., szerda
 

Április 16-17-én, két napon keresztül tanulhatták a hapkido minden mozdulatát Bang Kyung Won nagymestertől a sport szerelmesei. A Magyar Do Am Hapkido Szabadidősport Szövetség országos szemináriumára hazánk minden tájáról érkeztek tanítványok és mesterek, közel nyolcvanan.

 

 

Fotók: Máté Taekwondo

 


Budapestről, Békéscsabáról, Debrecenből, Kiskunhalasról, Pécsről és Hódmezővásárhelyről is érkeztek sportolók, a legkisebbektől a felnőtt korosztályig, a fehér övesektől a fekete öves mesterekig a Magyar Do Am Hapkido Szabadidősport Szövetség kétnapos, nyílt szemináriumára. A különlegesség, hogy egy igazi legendától, Bang Kyung Won nagymestertől tanulhattak a résztvevők. Bang Kyung Won a 8. dan Hapkido és a 8. dan Taekwondo nagymester rang viselője. Sőt, egy spanyol tanítványát, Jorge Segura mestert is magával hozta.

 

„A tanítványok olyanok, mint a növények. A tudást folyamatosan ápolni, gondozni, gyakorolni kell, így válik teljessé egy mester. A tavalyi évhez képest látványosan sokat fejlődtek mind az alacsony, mind a magasabb övfokozatú sportolok, de most is igyekeztem új technikákat mutatni a résztvevőknek. Kitartóak, fegyelmezettek és nagyon ügyesek voltak a tanítványok.” – foglalta össze a két nap alatt gyűjtött élményeit a nagymester.

 

Jambrichné Baranyai Klára kezdőként érkezett a békéscsabai csapattal és fantasztikusnak tartja, hogy találkozhatott, tanulhatott Senor Bangtól. „Ez egy nagyon szép sport, ami nagyon hasznos. Bármi történhet már manapság az emberrel és fontos dolog, hogy meg tudjuk magunkat védeni, bármilyen helyzetről is legyen szó. Tanultunk töréseket, feszítéseket és az esésre vonatkozó technikákat is és még így kezdőként is nagyon élvezetes volt az elmúlt két nap. Nem elhanyagolható az sem, hogy ezt a tudást tovább is adhatjuk a gyermekeinknek.”

 

A hapkido harcművészet számos fegyveres és fegyver nélküli technikát ölel magába, és technikáinak választékában semmilyen korlátozást nem ismer, eben is különbözik a taekwondotól. Minden alkalmazható, ami az önvédelmet szolgálja.

A legfiatalabb korosztály – általános iskolások – is részt vettek a képzésen. A Máté Taekwondo és Hapkido KHSE tanítványai mind a két napot végiggyakorolták a mesterrel. Eléggé fárasztó volt a több órás edzés, de nagyon élvezték. Új eséseket, töréseket, feszítéseket tanultak és emlékezetes pillanat marad mindenki számára, hogy a mester megnézte, és ha kellett kijavította mozdulataikat.

A pontos, mozdulatról mozdulatra bemutatott technikák mellett, a mester és spanyol tanítványa mindenkit megnéztek, ha kellett egy-egy mozdulatsort kijavítottak. A sportolók hatalmas lelkesedéssel ismételték a gyakorlatokat. Különböző feszítési, törési és botos technikák is terítékre kerültek. Az önvédelmi sportág szinte minden elemét felvonultatták, gyakorolták. Nem csupán érintőlegesen harcoltak egymással, hanem mindenki a saját bőrén érezhette meg, hogy milyen is egy sikeresen végrehajtott technika hatása vagy épp az általa okozott fájdalom mértéke.

 

 
 
VH-Máté Gergő-Máté Zsolt
 

Olvassa el ezt is!

Átadás augusztus 20-án

Átadás augusztus 20-án

Megszépül a Mártélyi Óvoda: a csoportszobák előtereinek bővítése, nyílászáró-cserék, a tető-, és homlokzatjavítás, födémcsere. A hét elejétől dolgoznak.
Pazar eredmények a Hód Úszó tájékán

Pazar eredmények a Hód Úszó tájékán

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Hód Úszó SE. Hódmezővásárhelyi egyesületben készülő sportoló még sohasem állt ilyen közel az olimpiához.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.