KözéletA gyurgyalag nyerte az Év madara 2013 szavazást

2012. május 16., szerda
 
A gyurgyalag nyerte az Év madara 2013 szavazást

Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása a 2013-as év madaráról. A legtöbb szavazat a gyurgyalagra érkezett, így jövőre ennek a madárnak a védelmével foglakozik kiemelten az Egyesület.

 

 

 

 


Egy hónap alatt 7.460 szavazat érkezett, ebből 3.247 a gyurgyalagra (43,5 százalék), 2.827 az erdei fülesbagolyra (37,9 százalék) és 1.386 a fürjre (18,6 százalék). Az 'Év madara' program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (például: gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van. Az év madarának csak olyan fajt javasolt az MME, melynek folyamatos védelmében tevőlegesen részt is vesz.

A gyurgyalag az egyik legszínpompásabb madarunk, hossza 25-29 cm, szárnyfesztávolsága 36-40 cm. A melegebb éghajlatú nyílt tájakat kedveli, művelt területeken, legelőkkel, bokrokkal, facsoportokkal tarkított élőhelyeken fordul elő. Költési viselkedése különleges, mivel partfalakban, telepesen (gyakran a partifecskékkel együtt) fészkelő faj. Főleg nagyobb termetű repülő rovarokkal táplálkozik, és mint az ilyen fajok általában, a legkorábban elvonulók és a legkésőbb érkezők közé tartozik. A telet Afrikában tölti.

Speciális táplálkozása és fészkelési viselkedése miatt állományát számos veszély fenyegeti. Ezek közé tartozik a partfalak természetes eróziója és benövényesedése, illegális homokbányászat, illetve hűvös időben előforduló méh zsákmányolása miatt a méhészetek közelében működő telepek megrongálása. A civil szervezet Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) országos felmérési programjának adatai alapján a gyurgyalag hazai állománya az elmúlt több mint tíz évben mérsékelten csökkenő tendenciát mutat.

Az MME kampánya kitér majd a lakossági fészektelep felmérésre, az elöregedett, benövényesedett telepek felújítására, újak létesítésére, a telepek öko-turisztikai hasznosíthatóságának bemutatására. Kezelni kívánják a méhészetekkel és szakmai szervezeteikkel fennálló konfliktusokat és lakossági bemutató gyűrűzési akciókat szerveznek majd országszerte.

 
 
Forrás: OP
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.