GazdaságA gyermeket vállaló fiatalok földet kaphatnak

2011. november 2., szerda
 
A gyermeket vállaló fiatalok földet kaphatnak

A tervek szerint a jövő év elején terjesztik a kormány elé a nemzeti vidékfejlesztési stratégiát - írja a Magyar Nemzet szerdai számában a szakminisztériumra hivatkozva. A gyermekvállalást is segítő demográfiai földprogram a lap információi szerint az induláskor csaknem 200 ezer hektárt érint majd.

 

 

 

A nemzeti vidékfejlesztési stratégia a korábbi sajtóinformációktól eltérően nem törvénytervezet formájában kerül majd a parlament elé. A Vidékfejlesztési Minisztérium a lap megkeresésére arról számolt be, hogy a stratégiával kapcsolatos zárókonferenciát január elején tartják, azt követően a stratégiából a tárca kormány előterjesztést készít, és ha a kormánytagok elfogadják, a határozat alapján átdolgoznák az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt is, s ez a módosított jogszabály kerülne végül a parlament elé.

A VM a lapnak megerősítette: a kormány várhatóan a jövő év elején elindítja a demográfiai földprogramot is, amelynek részeként 25-50 éves földbérleti jogot és egyéb kedvezményeket adnak majd azoknak a fiatal, gazdálkodni szándékozó pároknak, amelyek vállalják a családalapítást, illetve két vagy több gyermek felnevelését is.

A földért járadék program helyett a kormány a gazdaság rokonságon belüli illetékmentes átadását és a fiatal gazdák induló támogatását részesíti előnyben. A földet örökbérletbe adnák és örökölhető is lenne, egészen addig, amíg a család a program feltételeinek megfelel. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy jövőre csaknem 200 ezer hektárral indulhat el a demográfiai földprogram.

 
 
Forrás: mnonline
 

Olvassa el ezt is!

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.