A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum Férfiak a múltból. Tárgyak, sorsok, történetek című kiállításában a tárlat kurátora, Terendi Viktória kalauzolta a Múzeumi szombat legutóbbi eseményére érkezett érdeklődőket.
A közgyűjtemény néprajzkutatója mesélt a kiállított zsebóra és sakk-készlet történetéről, valamint a férfiasság egyik jelképének számító csizma viselésének szokásairól is.
Kaul Constantin készítette az 1860-as évek közepén Budapesten a tárlatban szereplő, sorszámozott zsebórát, amelynek hátlapjára az angol királyi család címerét gravírozták. A vásárhelyi Dózsa György utcából került a múzeum gyűjteményébe a több generáción által használt tárgy, amelynek különlegessége, hogy rugóját felhúzni és a mutatókat beállítani az órához tartozó apró kulccsal lehetett a hátlapon lévő nyíláson keresztül.
Öt nemzedéket szolgált a kiállítás idejére az Elek család által a kiállításhoz a múzeum rendelkezésére bocsátott sakk-készlet, amely bár sok darabból áll, valamennyi figurája az eredeti készletnek is része volt. A tizenkilencedik század végén, a paraszti társadalom polgárosodásának kezdetén számos olvasókör jött létre Hódmezővásárhelyen és a környező tanyavilágban. A paraszti életforma változásával lehetővé vált, hogy a közösségi időtöltés nagyobb szerephez juthasson, s a logikán és stratégián alapuló játékkal a sakkjátszmák idejére a játékosok maguk is hadvezérekké válhassanak.
A kiállított sakk-készlet Elek Imre, a Nagyszigeti Olvasókör pénztárnoka birtokában volt, s ő vitte azt vasárnap délutánonként az olvasókörbe, de otthon fiaival és unokáival is sakkozott Árpád utcai házukban, vagy nyaranta a tanyájukon.
A csizmák története a török korba vezet vissza, azelőtt puha bőrből, vagy nemezből készült lábbelit viseltek a férfiak és nők egyaránt. A törököktől megismert csizmák bekerültek a magyar ruhatárakba, később keményszárat kapva váltak az ünnepi viselet részévé. A bőr csizmákat megbecsülték, hiszen drága viseleti darabnak számítottak. Megesett, hogy a béres szerződésnek is részét képezte egy pár csizma a pénzben és a terményben kifizetett éves járandóság mellett.
A csizmát ünnepi ruhadarabként bálokban, lakodalmakban és a templomba viselték, s volt olyan hazai tájegység, ahol sáros időben kézben vitték a csizmát az istentiszteletre, s csak a templom kapujában váltottak lábbelit. A csizmát a lóval közlekedők, így a huszárok is, sarkantyúval egészítették ki, amely a lovaglásnak praktikus eszköze volt, viszont gyalogláskor, vagy tánc közben a sarkantyú pengő hangjával hívta fel a figyelmet tulajdonosára.
