SportA felsőházban maradás a tét

2018. április 20., péntek
 
A felsőházban maradás a tét

Tiszta lappal! – ez most a jelszó a Vásárhelyi Kosársuli háza táján. A kék-sárgák ugyanis az NBI B felsőházában maradásért csatáznak a két mérkőzésen.

 

 

 

 

 

 

Az ellenfél pedig az a Békés lesz, akiket 2016 októbere óta nem tudtak legyűrni. Most vasárnap 18:30-kor a Hódtói Sportcsarnokban változtatnának a helyzeten Vas Péterék.

 

Ehhez viszont az idén hazai meccseit Békéscsabán játszó békésieknek minden bizonnyal lesz egy-két szava. Ráadásul ők várhatják bizakodóbban a feldobást: néhány hete már széles mosollyal a szájukon indulhattak haza Hódmezővásárhelyről. Akkor Krstic, Zrínyi és Nagy Balázs kergette őrületbe a hazai publikumot. Mellettük az alapszakasz 20 pont felett átlagoló gólkirálya, Koma és az együttesnek tempót diktáló Kertész sem hagyható szabadon.

Legutóbb hiányzott a Kosársulihoz a szezon második felében csatlakozó Aleksandar Miletic, akit sérülése miatt pihenőre fogott az együttes szakvezetése. Az ő játéka kulcskérdés lehet, hiszen 6 mérkőzése alatt - amelyek közül egyet majdnem végig sérülten játszott le – találkozónként több mint 15 pontot gyűjtött. Ráadásul lepattanózásban még maradandóbbat alkotott, 8,2-es átlagával csak a kevés derbin való szereplése miatt nem lett a második az alapszakaszban.

 

Fontos lehet az odavágó szempontjából az is, hogy rajta kívül játszhat-e az egy héttel ezelőtt még gyengélkedő Molnár Bence, valamint a sérüléssel bajlódó Béres Nándor és Horváth Martin. Utóbbi egyébként rendszerint a szabályok miatt a kezdőben kötelezően helyet kapó Bálint Erik cseréje, múlt szombaton viszont Kun Gergő töltötte be ezt a szerepet egészen tűrhető produkcióval, több időt követelve ezzel magának.

A két gárda április 27-én pénteken játsza a visszavágót a kuparendszerű párharcban Békéscsabán. A vásárhelyieknek fontos lenne, hogy minél nagyobb különbségű sikert érjenek el, riválisaik csarnokában ugyanis senki sem mehetett eddig biztosra…

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Lázár János miniszterként 4 évre kapott felhatalmazást

Lázár János miniszterként 4 évre kapott felhatalmazást

A következő négy év legfontosabb feladatának a hódmezővásárhelyi és makói emberek képviseletét tartja. Emellé országos politikai feladat vállalását nagyon nehéznek tarja.
Folytatásra érdemes kezdeményezés

Folytatásra érdemes kezdeményezés

Kórházfórum volt a Városházán. Negatív és pozitív visszajelzések, történetek. Kallai Árpád főigazgató nem ment el a fórumra.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.