Házon kívülA fél világ magyar gyermekkórust fog hallgatni szenteste

2011. december 23., péntek
 
A fél világ magyar gyermekkórust fog hallgatni szenteste

Ez lesz az első alkalom, hogy magyar kórus szerepel majd a betlehemi templomban, és magyar szerző műve csendül fel a sokat látott és hallott falak között.

 

 

Képen a Születés Temploma Betlehemben (Fotó: VH archív)

 

 

 

Ritka megtiszteltetés érte ferencesek által fenntartott budai Szent Angéla Gimnázium diákjaiból, öregdiákjaiból és tanáraiból álló énekkart. Az idei karácsonyt Palesztinában tölthetik és az éjféli misén abban a templomban énekelhetnek, melyre ilyenkor az egész világ figyel. Ez a templom a Kisjézus szülőhelyéül szolgáló barlang fölé épült ősi bazilika.

A kórus tavaly már járt Izraelben a jeruzsálemi ferences énekiskola meghívására. A Menus Gabriella karnagy vezetésével működő kórus akkori sikeres szereplésük alapján kapta az éjféli szentmisére szóló meghívást. Két szempontból is nagy megtiszteltetés ez hazánknak. Az egyik, hogy magyar kórus még sohasem szerepelt ebben a templomban és magyar szerző műve sem hangzott fel a sokat látott és hallott falak között. A betlehemi éjféli szentmisét a világ számos tévécsatornája, köztük az M2 is egyenes adásban közvetíti majd.

 
 
Forrás: pozitivnap.hu
 

Olvassa el ezt is!

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.