GazdaságA fejlesztések fókuszában a vásárhelyi helyőrség

2017. május 16., kedd
 
A fejlesztések fókuszában a vásárhelyi helyőrség

A 2018-as költségvetéssel folytatódik a védelmi kiadások bővítése Magyarország és ezzel együtt Európa biztonsága érdekében. Tovább emelkedik a katonák illetménye, három laktanyában széles körű felújítás kezdődik. Haditechnikai fejlesztésekre, a megkezdett programok folytatására 95 milliárd forint jut jövőre. A honvédség határ menti feladataira 25 milliárd forintot irányoztak elő.

 

 

 

Tavaly november közepén írtuk a Vásárhelyi Hírekben, hogy a Magyar Közlöny szerint két év alatt több mint két és fél milliárd forintot fordít a kormány a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya fejlesztésére a Magyar Honvédségnek az államhatár őrzésében való közreműködésével összefüggésben. Mint ismeretes, a Bocskai Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségének jelentős szerepe van a határ déli - 175 kilométeres - szakaszának védelmében. 

 

A Honvédelmi Minisztérium (HM) legfrissebb tájékoztatása szerint a honvédelemre szánt 2018-as büdzsé mintegy 428 milliárd forint, amely a GDP 1,05 százaléka, és 73,6 milliárd forintos többletet jelent a 2017. évhez képest, vagyis közel 21 százalékkal nőnek a védelmi kiadások.

A HM a megemelt költségvetési összeget az 5 százalékos illetményemelés mellett a Zrínyi 2026 programban megfogalmazott fejlesztési feladatok megvalósítására fordítja. A kiemelt fejlesztésekre és a megkezdett programok folytatására mintegy 95 milliárd forint jut.

 

A tervek szerint széles körű laktanyafejlesztési munkálatok kezdődnek Hódmezővásárhelyen, Tatán és Szolnokon. A folyamatosan bővülő pénzügyi források a tavaly év végén bejelentett Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében a katonák egyéni felszerelésének, harctéri fegyverzetének és a haditechnikai képességeknek a fejlesztése mellett az önkéntes tartalékos rendszer új alapokra épített továbbfejlesztését, a megkezdett programok folytatását és újak elindítását is lehetővé teszi.

 

Arról is lehetett olvasni, hogy a tárca célja, mind a 197 járásban legyen önkéntes tartalékos egység. 

 
 
Forrás: HM sajtó
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az öltözőkabin titka

Az öltözőkabin titka

Közvetve hódmezővásárhelyi érintettje is van a fiatal úszók most kirobban szexbotrányának. Okostelefonon rögzítették és kitették a netre az aktust.
Ismét egyszerű lett az átkelés a határokon

Ismét egyszerű lett az átkelés a határokon

A határon túli munkavégzés miatt ingázók életét megkeserítette a napi kétszeri többórás várakozás. Az egynapos kirándulások is drasztikusan csökkentek.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.