Kék hírekA fagy ellenére is több tucat határsértő próbált Magyarországra jutni

2011. december 21., szerda
 
A fagy ellenére is több tucat határsértő próbált Magyarországra jutni

A hideg időjárás miatt ugyan csökkent az illegális migráció a déli határszakaszon, de szerdára virradó éjszaka az erős fagy ellenére is huszonnyolc ember, köztük tizenegy gyermek próbált meg Magyarországra jutni Szeged közelében.

 

 

 

 

Kedden sötétedés után egy helyi lakos figyelt fel Röszke külterületén egy idegenekből álló csoportra, amelynek tagjai egy tanya mögött bújtak el – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A helyszínre érkező rendőrök két indiai és három pakisztáni állampolgárt fogtak el. A határsértők mindegyike korábban is próbált Magyarországra jutni, mind az öt ember ellen beutazási és tartózkodási tilalom volt érvényben ezért ellenük büntetőeljárás indult – közölte a százados.

Később a széksósi főcsatornát követve gyalogolt egy kilencfős csoport az ország belseje felé. A stabil hőkamera jelzése alapján a rendőrök elfogták a két család tagjait, köztük négy gyermeket. Az egyik férfiról szintén kiderült, hogy korábban már tetten érték a magyar rendőrök határsértés közben – tudatta a szóvivő.

Szerda hajnalban Röszke külterületéről egy tizennégy fős csoportot állítottak elő a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai. Az afgán állampolgárok szintén a zöldhatáron keresztül léptek a schengeni övezet területére és a hőkamera segítségével fogták el őket a rendőrök. A csoport tagjai között hét gyermek volt.

A 28 határsértőt a magyar hatóságok őrizetbe vették, ellenük eljárás indult.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.