KözéletA EVP célkeresztjében a dohányzás

2011. február 9., szerda
 
A EVP célkeresztjében a dohányzás

Hetente annyi ember hal meg a cigaretta miatt Magyarországon, mintha három utasszállító repülőgép zuhanna le minden héten! Olvasható a sokkoló mondat egy dohányzásról leszoktatást népszerűsítő brosúrában.

 

 

Szeptemberig jelentkezhetnek azok a munkáltatók, amelyek a jövőben bekapcsolódnának az Egészséges Vásárhely Program a dohányzásról való leszokást segítő kezdeményezésébe.

Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az Egészséges Vásárhely Program idén januárban kinevezett programigazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, eddig három cég jelezte, hogy részt venne a programban, több vállalat pedig szándékát fejezte ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a leszoktató programban résztvevő dolgozó egyhavi, vagy félhavi gyógyszeradagját átvállalja a munkáltató, a másik hónapot, azaz 26.500 forintot az önkormányzat fizeti és csak a harmadik részt kell a leszokásban érdekelt személynek térítenie. Eddig több mint 20-an jelentkeztek a programba. A programigazgató hozzátette, Magyarországon az utóbbi 30 évben dohányzás okozta minden ötödik ember halálát. A statisztikai adatok szerint Vásárhelyen kiemelkedően magas a tüdőrákban elhunytak száma. Ezért is tartja fontosnak kiterjeszteni cégekre, vállalatokra a dohányzásról leszoktató programot. Hiszen a felnőtt lakosság nagy részét a munkahelyen keresztül lehet elérni, a munkáltató is látja milyen sűrűn gyújtanak rá a dolgozók. Rajtuk keresztül még intenzívebben lehet hatni a dohányosokra.

A program 2008-as indulásakor nyolcvanan, 2010-ben már kétszázan vehettek részt az országban egyedülálló dohányzást leszoktató programban.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.