Kultúra, oktatásA dzsessz sajátos és különleges élménye

2017. május 8., hétfő
 
A dzsessz sajátos és különleges élménye

Hódmezővásárhelyen lép fel május 12-én, pénteken Náray Erika és a Budapest Jazz Orchestra a felső tagozatos és középiskolás diákokat megszólító vidéki turnéjuk következő állomásán.

 

 

 

 

 

Az öt állomásos dupla koncertsorozaton a kamaszokat szólítja meg, a felnőtteknek szóló esti előadással pedig Ella Fitzgeraldra emlékeznek.    

„A diákok többsége nem is sejti mennyi jazzt hallott már a mesékben, például a Macskafogóból vagy a Disney rajzfilmek varázslatos világából” – mondta Náray Erika, aki kiváló partnerre talált a zenekarban, akik koncertjeiken és az évek óta futó nyári jazz táboruk keretében folyamatosan keresik a lehetőséget az ifjúság zenei nevelésére.

 

„Azon túl, hogy az igényes kultúra fogyasztása, az arra való nyitottság fontos forrása a személyiség fejlődésének és a műveltségnek, a dzsessz különleges élményt is nyújt a hallgatóságnak” – mondta Kollmann Gábor, a zenekar vezetője, aki hozzátette: a dzsesszt és az élő zenét népszerűsítő előadást kifejezetten a felső tagozatos és középiskolás diákoknak készítették.

 

Náray Erika emlékeztetett, hogy április 25-én Mosonmagyaróváron adtak dupla koncertet. A délelőtti ingyenes, interaktív előadáson a zene mellett magyarázatokat is hallhatnak a fiatalok. A felnőtteknek szóló esti koncerteken pedig Náray Erika és a Budapest Jazz Orchestra az idén száz éve született Ella Fitzgeraldra emlékeznek. 

Ezzel megegyező lesz a hódmezővásárhelyi két előadás is. Délelőtt ingyenes előadásra várják a vásárhelyi diákokat, az este 7 órásra pedig jegyet kell váltani.

 
A diákoknak szóló ingyenes koncerteket a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi siker az Egyetemi és Főiskolai Vívó OB-n

Vásárhelyi siker az Egyetemi és Főiskolai Vívó OB-n

A budapesti Zsigmond Király Egyetemet Sápi Ferenc az egyetem hallgatója képviselte, aki a hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület sportolója.
Csicsergő Mercedes

Csicsergő Mercedes

Ma már a szemük sem rebben a vámosoknak amikor a határon különféle egzotikus állatok akadnak fenn, de egy szabadon engedett aligátorteknőssel veszélyes lehet a találkozás.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.